Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív napilap vezércikkében Michael Stabenow Semmi egyéb, mint barátság című, brüsszeli keltezésű cikkében keresi még mindig az iparügyi biztos október eleji kirohanásának okait.
Fabio Colasanti sokra vitte: 2000-ben a vállalati politikával foglalkozó uniós főigazgatóság élére állították, s ez partnere számára is következményekkel járt. Mivel ő is ezen a főigazgatóságon dolgozott, ezért áthelyeztette magát egy másik szolgálati helyre. A bizottságok főigazgatóságain ez a szokás- magyarázta szerdán egy EU hivatalnok.
Amióta a Jacques Santer vezette bizottság személyi összefonódások miatt 1999 márciusában kénytelen volt lemondani, azóta a hivatalnokoknak különösen kerülniük kell az érdekkonfliktusokat. Még egyszer nem veszélyeztetheti az uniós bizottság hitelét egy baráti fogorvos alkalmazása, mint az később az európai bíróság által elítélt Edith Cresson esetében történt. Santer utóda, Romano Prodi idejében kidolgozták a bizottság tagjainak viselkedési szabályzatát, valamint egy átfogó igazgatási reformot. Ebben már részt vett az akkori bővítési és jelenlegi ipari biztos Günter Verheugen is, aki most a korrupciós vádakkal kell, hogy szembenézzen.
A vita akörül a kérdés körül forog, hogy Verheugen régi munkatársának, Petra Erlernek két fizetési osztállyal történő előléptetése a biztos személyi kabinetvezetőjévé, nem vezetett-e a szolgálati és magánérdekeltségek összegubancolódásához.
Amióta Verheugen és Erler asszony közös litvániai nyaralásának képei bejárták a sajtót, azóta a súlyosan megrendült tekintélyű brüsszeli biztos politikai posztja még gyengébb. Párttársa, és a hivatalban lévő berlini külügyminiszter Frank-Walter Steinmeier (SPD) kötelességének érezte, hogy támogassa a német biztost. Tekintettel a közelgő német uniós elnökségre, Verheugen, mint brüsszeli „nehézsúlyú politikus“ nélkülözhetetlen- nyilatkozta Steinmeier. A Cresson-üggyel kapcsolatos párhuzamokat a bizottság egyik szóvivője szerdán abszurd összehasonlításnak nevezte. A bizottság elnöke nyilvánosság előtt kijelentette, hogy semmilyen szabályszegés nem történt, nem kíván nyilatkozni Verheugen és mások magánélete kapcsán, és teljes bizalommal viseltetik a biztos munkája iránt.
Verheugen október 5-i, a Süddeutschen Zeitungnak adott interjújában támadta a bürokráciát. Azóta Brüsszelben számos pletyka szól arról, hogy Verheugent milyen személyes szálak kötik Erler asszonyhoz, s ezek a híresztelések az interjúért adott válaszként születtek.
Interjúk sorozatában próbálja a médiában tapasztalt Verheugen a hivatalnokok bírálatát és Erler asszony kinevezését igazolni. Szombaton, a Westdeutschen Allgemeinen Zeitungnak adott interjúban ( a lap az SPD médiabirodalom zászlóshajója, a szerk.) Erler kinevezésével kapcsolatban úgy fogalmazott: amikor arra kértem, hogy vegye át a kabinetem vezetését, akkor nem volt közöttünk személyes kapcsolat, mely a bizalmas barátságon túl- mutatott volna.
Neue Zürcher Zeitung (nzz.ch)
A konzervatív svájci napilap Menekültpolitikai tanulságok? című cikkében foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy vannak-e levonható konzekvenciák az 1956-os magyar forradalmat követő migrációs hullámból.
A magyar 1956-os (majd a 12 évvel későbbi csehszlovákiai) menekültek örömteli befogadása éles ellentétben áll a mai védekező menekültpolitikával. Valóban hatalmas teljesítményt nyújtottak a hivatalok, a segélyszervezetek és a nagyszámú önkéntes, akik rövid időn belül ezrek számára tették lehetővé új egzisztencia alapítást. Ezt a lelkesedést azonban nem szabad félremagyarázni. Egyrészt az ötven évvel ezelőtti menekültek szívesen látott szakemberek voltak, másrészt a humanitárius akció kiváltó oka, a szovjet erőszak miatti jogos felháborodás, antikommunista túlzásokhoz, és egy ideig továbbható, ellenséges, gyanúsításokkal teli klímához vezetett, melynek nem sok köze volt a korábbi liberális önképhez.
Ráadásul a szabadságharcosok iránti svájci eufória hamar elszállt. A menekültek integrációja ráadásul nehezebb feladat volt, mint puszta ellátásuk. 1957 márciusában Ausztriának nyújtott segítségül Svájc fogadott be további 500, Jugoszlávián keresztül menekülő magyart. De ez a segítség már sokkal nehézkesebbre sikeredett. A szövetségi igazságügyi és rendőrminisztérium jelentésében megemlíti, létezik „néhány igencsak kellemetlen eset”, valamint az a szisztematikus kísérlet, hogy „a menekülteket befeketítsék, valamint hiteltelenítsék az őket gondozó személyeket„. A lakosság alapvető hozzáállása azonban pozitív maradt – biztosan azért is, mert világos korlátai voltak az akciónak.
Időközben a menekültpolitika feladatai állandósultak. Amit ma Svájc tesz az legalább annyira figyelemreméltó, mint a korábbi csoportos befogadások. S ennek ellenére hiányzik az elégedettség érzete, egyesek a befogadás szabályainak keménysége miatt panaszkodnak, míg mások a visszaéléseket említik. Az a humanitárius ideál, ami 1956-ban majdnem mindenkit összekötött az a legutóbbi szavazásokban már csak kölcsönös gyűlölködéssé alakult.
Der Spiegel (spiegel.de)
A baloldali hírmagazinban Markus Becker Bush mindenhatósági doktrínája című cikkében foglalkozik az Egyesült Államok most publikált Nemzeti Űrpolitikájával.
A dokumentum hivatalosan szavakba foglalja, ami már régóta az Egyesült Államok politikai gyakorlata. Az amerikai hadsereg már eddig is dollármilliárdokat költött a világűrben állomásoztatható fegyverekre – köztük olyan eszközökre, melyek földi célok elleni bevetésére, valamint ellenséges műholdak elleni támadásra is alkalmasak.
A dokumentum alig rejti véka alá, hogy itt már egy katonai stratégiáról van szó: „A világűrben a cselekvési szabadság az Egyesült Államok számára éppen olyan fontos, mint a tengeri és légi hatalom”, áll a Nemzeti Űrpolitikában. Nyíltan kimondják, hogy „másokat el kívánnak tántorítani, vagy elriasztani”, melyek az amerikai jogoknak világűrben történő gyakorlását zavarná, vagy csak e célból technológiai fejlesztésekbe kezdene. „Válaszolnak a beavatkozásokra” és „amennyiben szükséges megakadályozzák az amerikai érdekekkel ellenséges űrtechnológia alkalmazását”.
Más szavakkal: amennyiben egy másik nemzet kísérletet tenne arra, hogy az Egyesült Államokkal akár csak versenyre keljen, az összerúghatja a port Washingtonnal. Ami könnyen lehet egy alig burkolt megelőző csapással történő fenyegetés – s nem csak amiatt a tény miatt, hogy Bush és munkatársai a múltban igencsak tágan értelmezték mindazon tényeket, melyek az amerikai érdekekkel ellenkeznek.
Bush mindazokat is kiábrándítja, akik a világűr stratégia kapcsán csak minimálisan is, de reménykedtek, hogy az Egyesült Államok legalább a világűrben törekszik majd a nemzetközi jog betartására. Washington minden olyan szerződéssel szembehelyezkedik, mely „a világűrhöz történő hozzáférést, vagy az amerikai világűr használatot korlátozná.”
Árulkodó, hogy a dokumentum e helyen éppen a fegyverkorlátozási megállapodásokról beszél: az Egyesült Államok jogát, miszerint a „nemzeti érdekeinek” megvédése érdekében aktív legyen, ilyen megállapodások nem korlátozhatják. A Nemzeti Űrpolitikában Bush Donald Rumsfeld feladatává teszi, hogy a katonai és hírszerzési űrtechnológiákat ne csak kifejlessze, de alkalmazza is.
Ennek ellenére egy magas rangú kormányzati tisztviselő úgy fogalmazott a Washington Postban: „E stratégia nem fegyverek világűrben történő kifejlesztéséről és állomásoztatásáról szól.” A dokumentum pusztán világossá teszi az amerikai álláspontot, miszerint nincs szükség fegyverkorlátozási megállapodásra, mert a világűrben nincs fegyverkezési verseny. Az ügy kényes mivolta a közelmúltban vált világossá, amikor egy amerikai műholdat eltalált egy Kínából érkező lézersugár. A Pentagon szerint egyelőre nem tudható, hogy az eset mögött Kína szándékos zavaró akcióját kell-e sejteni vagy sem.
origo.hu
Lemondta a Zeneakadémia Varnus Xavér koncertjét
