Pártreakciók a Fidesz és a KDNP egyeztetési felhívására

MNO
2006. 10. 04. 15:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lendvai Ildikó nyílt levélben válaszolt Navracsics Tibornak és Semjén Zsoltnak a szakértői kormányról tartandó egyeztetésre. Közölte: „semmi értelmét nem látom bármilyen szakértői kormány felállításáról való tárgyalásnak„.

Az MDF – azzal együtt, hogy a Fidesz és a KDNP kezdeményezései és reakciói kissé rendezetlennek és kapkodónak tűnnek – természetesen elfogadja a holnapi, ötpárti beszélgetésre szóló meghívást, már csak azért is, mert kíváncsiak vagyunk, miként zajlik egy előzetes nagykoalíciós egyeztetés a Fidesz és az MSZP között – áll Herényi Károly frakcióvezető közleményében.


Horn Gábor SZDSZ-es ügyvivő az MTI-nek elmondta: mivel Magyarországnak van az Országgyűlés által megválasztott kormánya, nehéz elképzelni, hogy alkotmányos keretek között a parlamenti pártok szakértői kormányról tárgyaljanak. Hozzátette: a szakértői kormány fogalma nem értelmezhető.
A liberális politikus hangsúlyozta: ha például a kialakult politikai helyzetről vagy az utcai politizálásról hívna össze megbeszélést a Fidesz, arra szívesen elmennének.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.