R. Székely Julianna: Háromszorosan illegitim

MNO
2006. 10. 12. 10:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

R. Székely Julianna: Mint ismeretes, a Fidesz–KDNP szövetség abban is megállapodott, hogy október 23-án nem vesz részt olyan központi rendezvényen, amelyet a köztársaság miniszterelnöke (az egykori államosító és a mostani államadósság-csináló hálózat feje – copyright Semjén Zsolt) szervez. Ők kizárólag a Sólyom László nevével fémjelzett ünnepségeket látogatják, még akkor is – és itt az akna! – ha azon Gyurcsány Ferenc jelen van, de nem szólal meg. Kérdem én, hol a biztosíték, hogy a forgatókönyvet fölrúgva, Gyurcsány nem lép hirtelen elő, és nem mondja azt, hogy: „Éljenek 1956 hősei!” Amitől nemcsak ’56 hőseinek kell azon mód elhatárolódniuk, hanem az ellenzéki vezéreknek is távozniuk kell, megzavarva az emlékezés emelkedett hangulatát. Azt már szóba sem merem hozni, mi lesz, ha az ünnepségekről nemcsak a Hír Tv vagy a Magyar Nemzet, hanem a kormány bűntársa, a lakájmédia is tudósít, egy csapásra hiteltelenítve a forradalom dicső örökségét.

(Magyar Hírlap, 2006. október 12.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.