Der Tagesspiegel (tagesspiegel.de)
A berlini napilap Koch hazudik? címmel teszi fel a már csak az elmaradott látszatdemokráciákra jellemző kérdést.
A Szabad Választók Közössége (FWG) nevű, a március 26-i hesseni önkormányzati választásokon nyolc százalékot elért szervezet vezetése kész eskü alatt is megerősíteni állításait. Nyilatkozatuk szerint április 3-án a tartományi CDU központban tartott megbeszélésen Roland Koch (CDU) hesseni miniszterelnök kijelentette, az önkormányzati választások költségtérítésének újraszabályozásánál csak abban az esetben lett volna hajlandó igényeiket figyelembe venni, amennyiben a szabad választók nem indulnak a 2008. évi tartományi választásokon. (A tartományi választások részvételi arányaira kivetítve az FWG 5 százalék feletti eredménye – a szervezet elsősorban a polgári pártokból kiábrándultakat tömöríti – indulásuk esetén könnyen a végét jelentheti a jelenleg egyetlen képviselővel abszolút többséggel kormányzó kereszténydemokrata Koch kabinetnek. a szerk.)
Az FWG vezetői saját változatukat az ülésről készített feljegyzéssel kívánják igazolni. Eszerint az ülésen jelen lévő hesseni belügyminiszter, Volker Bouffier (CDU) január 1-jéig visszamenőleges hatállyal egy-másfél euró per szavazat költségtérítést tartalmazó törvény beterjesztésére lett volna hajlandó. Koch az ülésen világossá tette, hogy egy ilyen gesztusra csak abban az esetben hajlandó, ha az FW nem indul a következő tartományi választásokon, ezért a törvény parlamenti tárgyalását a tartományi gyűlés csak a szabad választók e témában döntő kongresszusa után kívánja megkezdeni.
Az FWG tartományi vezetője, Thomas Braun úgy nyilatkozott: mind a négy FWG tag, aki részt vett a CDU politikusokkal tartott megbeszélésen, kész megerősíteni ennek a feljegyzésnek a helyességét. Készek vagyunk ezt akár egy vizsgálóbizottság, vagy bíróság előtt eskü alatt megtenni.
Roland Koch ezzel szemben úgy nyilatkozott: ilyen tényhamisítással ritkán találkoztam. A szabad választók hosszú ideje támogatást követelnek önkormányzati politikusaiknak. Ebben az évben megpróbáltak bennünket azzal megfenyegetni, ha úgy alakul, elindulnak a 2008-as tartományi választáson, ha ezt a támogatást nem kapják meg. Ezt nem engedjük, nem hagyjuk magunkat fenyegetni. Ilyen tartományi FWG vezetéssel, mely nem csak fenyegetéssel próbálkozik, de a tényeket is meghamisítja, többet nem tárgyalunk.
Az ellenzék szükség esetén vizsgálóbizottság felállítását is elképzelhetőnek tartja. A zöldek wiesbadeni frakcióvezetője Tarek Al-Wazir úgy fogalmazott: a tényeket tisztázni kell. A kérdés az, hogy hazudik Koch vagy az igazat mondja? Ha szükséges, eskü alatt kell vallomást tennie.
Die Welt (welt.de)
A konzervatív napilapban Peter Scholl-Latour Nem kell félni az új cártól című cikkében elemzi a német-orosz kapcsolatokat. Az ismert publicista állítja, hogy Putyin pusztán Moszkva érdekeit védi a NATO és az iszlám szeparatisták nyomásgyakorlásával szemben.
A szerző úgy véli, Németország aközött választhat, hogy Oroszországgal egy sokat ígérő gazdasági partnerséget, sőt akár szimbiózist hoz létre, vagy egy meghaladott NATO struktúra érdekében hagyja magát egy új hidegháborúba rángatni.
A német politikusoknak amúgy is ideje lenne felhagyni azzal a szokásukkal, hogy kontinenseket oktatgatnak és az emberi jogok betartására figyelmeztetnek olyan országokat, ahol e jogok megvalósítását képtelenek keresztülvinni, vagy a számonkérésüktől szemérmesen eltekintenek, amikor azt a nagypolitika megkívánja.
Scholl-Latour álláspontja szerint a csecsenföldi rémtettek arra a putyini félelemre vezethetők vissza, miszerint az etnikai és vallási konfliktusok átcsaphatnak az egész észak-kaukázusi régióra, mindenekelőtt Dagesztánra, s így a szeparatizmus gondolata a Volgán északra haladva elérheti akár a tatárokat és baskírokat is. Az országban mintegy 20 millió muszlim türk él, akik igen magas születési arányukkal szöges ellentétben állnak az államalkotó oroszok demográfiai szétesésével. A 145 milliós ország lakossága évente 800 000-rel csökken.
Napjaink német-orosz kapcsolatában az olaj és a földgáz dominál. A médiában krokodilkönnyeket hullatnak olyan oligarchákért, akik rendkívüli tehetségük, de elsődlegesen kíméletlen rabló módszereiknek köszönhetően az ország erőforrásait megkaparintva éppen arra készültek – ami Ukrajnában már megtörtént –, hogy az államhatalmat és a média feletti befolyást is magukhoz ragadják. Putyin, aki Nagy Péter cárt tekinti példaképének, megkísérelte ezeket az új „bojárokat” megnevelni. Közülük legalább egy tucatnyian – ha eredményesen tevékenykednek és adóznak – akkor elkerülhették az egykori KGB tiszt üldözését. Ennek az volt a feltétele, hogy ellentétben Mihail Hodorkovszkijjal, lemondjanak a politikai befolyásról és a televíziós állomások megvásárlásáról, s kerüljék az amerikai cégekkel a gyanús együttműködést.
Tényleg olyan meglepő, ha a hatalmas Gazprom az ukránoktól és grúzoktól valódi piaci gázárakat követel a nélkülözhetetlen gázszállításokért, miután Kijev és Tiflisz a függetlenségi törekvésein túl még az Egyesült Államok felé tendál, melynek csúcsa az a szándék, hogy belépjenek a NATO-ba?
A NATO ünnepélyesen megígérte Gorbacsovnak és Jelcinnek – még ha szerződésbe ezt nem is foglalták – hogy a német egyesülést követően a szövetség területét nem tolják ki az egykori Szovjetunió határáig, nem is szólva az Orosz Föderáció Európában amúgy is erősen megfogyatkozott területeinek további bekebelezéséről. Eme úriemberi megállapodás betartása helyett a NATO olyan keleti nyomulásba kezdett, melyet Jimmy Carter egykori nemzetbiztonsági főtanácsadója, Zbigniew Brzezinski követelt.
A NATO expanzió a Kremlből nézve már-már agresszív méreteket öltött. Tényleg szükséges volt a szervezet közelgő csúcstalálkozóját Rigában, tehát bizonyos mértékben Szt.Pétervár előszobájában megtartani? – kérdezi a szerző. Az amerikai tisztek már azon dolgoznak, hogy az ukrán és a grúz hadsereget NATO standardoknak megfelelően átszervezzék, s munkájukat német szakemberek is támogatják.
E térségben – s nem csak itt, de a Közel- és egészen a Hindukusig nyúló Közép-Keleten – nem a NATO léte jelenti a problémát, mely mind az európaiak, mind az amerikaiak számára nélkülözhetetlen, hanem a NATO szervezetének már régen meghaladott hidegháborús struktúrájában, mely az amerikai főparancsnokság alá rendelte a szervezetet. Ennek érthető okai voltak a kelet-nyugati konfliktus idején, azonban az immár megváltozott világ kihívásaira már képtelen válaszolni.
A szerző szerint éppen Oroszország irányába lenne szükség egy az Egyesült Államoktól független, szuverén európai külpolitika és stratégia definiálására. S amennyiben ez az EU 27 tagra történt mértéktelen kibővítése miatt lehetetlen, akkor a független álláspontot legalább a Németország és az unió alapító tagállamai számára kellene létrehozni.
Az Oroszország és Nyugat-Európa közötti gazdasági kapcsolatokat – Lengyelországot és Baltikumot érthető okokból, aligha lehet megnyerni e tervnek – a kölcsönös függésre kell alapozni. Ugyan a földrajzi távolság Szmolenszk és Vlagyivosztok között hatalmas, de Oroszország lakossága immár 145 millióra zsugorodott, ahol igencsak elérő népek élnek. Csak Németország és Franciaország szoros együttműködése képes egy hasonló lakosságszám felmutatására – ami azonban oroszt messze meghaladó gazdasági potenciált jelent.
Az amerikai szövetségesnek saját érdekében is le kellene mondania a nyugat-európai és német ellenállással szemben a NATO-bővítés további erőltetéséről, az e kérdésben folytatott vitáról, vagy Berlin és Párizs esetében az „árulás”, vagy az „appeasement-politika” emlegetéséről. A németek esetében pedig ideje annak, hogy kidolgozzanak egy nemzeti külpolitikai koncepciót, egy olyat, melyet Cavour idejében „szent egoizmusnak„ neveztek volna.
origo.hu
Jövő héten már havazás és ónos eső is lehet
