Kepecs Ferenc: Európai kérdések

MNO
2007. 05. 17. 10:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kepecs Ferenc: Ami a külpolitikát illeti, Sarkozy elődjénél várhatóan kevesebb fenntartással tekint majd az Egyesült Államokra. Remélhetjük éppen ezért, hogy nagyobb megértést tanúsít azon kelet-európai államok, köztük Magyarország iránt, melyek védelmüket leginkább a NATO-tól, vagyis az Egyesült Államoktól várják. Sarkozy talán újra szorosabbá teszi a francia–német együttműködést, ami – tekintve a jó magyar–német viszonyt – számunkra sem lehet előnytelen. Aggodalomra adhat viszont okot az a tavalyi nyilatkozata, melyben kiállt a „mag-Európa”, azaz a legfejlettebb és az uniós együttműködés elmélyítésére leginkább kész államok különutas szövetkezése mellett. Magyarország ehhez ugyanis – nyilvánvaló okokból – még jó darabig nem csatlakozhat. S az sem feltétlenül előnyös számunkra, hogy Sarkozy ellenzi a franciák által már leszavazott alkotmányos szerződés újbóli elővételét s helyette egyfajta minidokumentumot szeretne. Mert hogy abban feltehetően nem jutna hely a nemzetiségek védelmének.

(Népszava, 2007. május 17.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.