Die Presse (diepresse.com)
A konzervatív bécsi napilapban Christoph Thanei Szlovákia: Illegális osztrák kórházi hulladék című cikkében egy még csírájában elfojtott szemétüggyel foglalkozik.
Közel kétezer teherautónyi kórházi hulladék, továbbá Ausztriában hasonlóan drágán újrahasznosítható, illetve veszélyes hulladékot terveztek Szlovákiában „eltüntetni”. De az illegális szemétexportügy kipattant, amikor a rendőrség a pünkösdi hétvégén lefülelte az első szállítmányokat.
A szállítólevelek tanúsága szerint papírhulladékot vittek volna a zsolnai Richtl cégnek – a megadott cég azonban nem létezik. A szlovák cégjegyzék tanúsága szerint a vállalat ugyan létezik, de ismeretlen címre költözött, ha nem egyszerűen egy postaláda-vállalatról van szó.
A teherautósofőr a rendőrség és a sajtó előtt úgy tett, mint aki nem tud semmiről: a gépkocsit lezártan vette át és fogalma sem volt arról, hogy mit szállít – nyilatkozta a helyi televíziós csatornának az STV. Egy másik sofőr azon csodálkozott, hogy menet közben kapott új úti célt.
Az, hogy valójában ki volt a megbízó, vizsgálatok tárgya Szlovákiában és Ausztriában is. Rendőrségi források szerint 400 000 tonna kórházi hulladékkal kevert háztartási szemetet kívántak a Máriatölgyes melletti kőbányába szállítani. A Pozsonytól 140 kilométerre lévő kisváros környékén a rendőrök gyanús személyek és teherautók mozgására figyeltek fel. A vámszervek, a bűnügyi rendőrség és a környezetvédelmi felügyelet által közösen végrehajtott akció során kiderült, hogy a lehegesztett műanyagzsákokban használt infúziós segédeszközöket és más kórházi szemetet találtak. A hulladék nagy része házi szemét, műanyagdobozok, régi cipők és textíliák alkották – nyilatkozta Marian Cvincek, a zsolnai környezetvédelmi felügyelőség munkatársa a lapnak.
A bécsi környezetvédelmi minisztérium is vizsgálódik az ügyben. Jelenleg még sem a szállítólevelek valódiságát, sem az ott feltüntetett cég létezését nem tudták megerősíteni. A hivatalos „hulladékgyűjtő és feldolgozó cégek jegyzékében” nem szerepel a szállítóleveleken feltűnő Brandler vállalat. A témát ismerők szerint az is elképzelhető, hogy Ausztrián csak átutaztatták a szemetet – ugyanúgy, ahogyan az ősz folyamán a német hulladékot Magyarországra szállították.
Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív német napilap Hans-Jürgen Uhl SPD-képviselő lemondott mandátumáról című cikkében a Volkswagen-botrány újabb „áldozatával” foglalkozik.
A Volkswagen kéjutazási botrányában megvádolt Hans-Jürgen Uhl (SPD) Bundestag-képviselő lemondott a mandátumáról. (Uhl még a vállalat szakszervezeti vezetőjeként vett részt cégköltségen kéjutazásokon. – szerk.) Ezt közölte a képviselő kedden Berlinben, s mint fogalmazott, lépésével levonja hibás viselkedéséből a szükséges következtetéseket.
Uhl bevallotta, hogy a Volkswagen-botrány kapcsán korábban tett vallomásaiban nem mondott igazat. Az általa tett hivatalos nyilatkozatok „jelentős részben hamisak”. Mint mondta, viselkedése megbocsáthatatlan.
Uhl ellen a per június közepén kezdődik, mely már a második lesz a Volkswagen-botrányban. A botrány miatt kellett távoznia Peter Hartznak, a vállalat személyügyi vezetőjének – aki Schröder egyik legfontosabb gazdaságpolitikai tanácsadója volt, róla nevezték el az ún. Hart-reformokat (szerk.) –, valamint Klaus Volkert, a vállalkozás üzemi tanácsának vezetője is kénytelen volt venni a kalapját. Az első, januári perben a braunschweigi bíróság feltételes szabadságvesztést és pénzbüntetéseket szabott ki.
Újságírót raboltak el az ukrán sorozótisztek
