Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív német napilapban Nico Fickinger Kollégák és elvtársak című cikkében május elseje apropóján az SPD és a szakszervezetek elhidegülő viszonyával foglalkozik.
Az egykori azonos világnézetűek közötti „szerelmi kapcsolatból” csalódás lett, ahol a felek ugyan nem szeretik egymást, de egyelőre elválni sem tudnak. Pontosan ezzel próbálkoznak a szakszervezetek 2003 márciusa óta – az ún. „Agenda 2010” miatt ekkor szakítottak a korábbi szövetségesek – , s azt szuggerálják: mi tudjuk másként is.
Sikert mégsem értek el ezzel, politikai tőkét ebből az elkeseredett kampányból is csak a PDS tudott kovácsolni, mely kézcsókkal fogadta az SPD-től távozó baloldali szakszervezeti vezetőket, akik a „Munka és Szociális Igazságosság Választási Alternatívájában” találtak új politikai otthonra. Az SPD sokat szidott konkurens pártja azzal a kilátással csábított, hogy a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) számára új politikai lehetőségek nyílnak. Végre olyan politikai segéderő állt a DGB rendelkezésére, mely nem csak a szakszervezetek követeléseit tette magáévá, hanem számos, a Bundestagban benyújtott kezdeményezésében – pl. minimálbér vagy a Harz IV-es ügyben – még nála is többet követelt.
A hagyományos szövetséges partnerek kapcsolata mára pusztán funkcionális karaktert öltött.
Az SPD azonban nem engedhet meg magának egy radikális balraátot, mivel az Agenda 2010 elfogadása óta is kormányzati felelősség nehezedik rá. Így 2003 óta – gyakran a CDU/CSU aktív támogatásával – érezhetően csökkentette az adókat és könnyített a vállalkozók helyzetén, stabilizálta a nyugdíjrendszert és felemelte a nyugdíjkorhatárt. Ezentúl az SPD azzal fenyegetőzött, hogy törvényileg lazít a béregyeztetések szabályozásán, felmondta a szociális piacgazdaság egyik legfontosabb eszközét, s miután a szakszervezetek a „Szövetség a munkáért” kezdeményezés során az utolsó esélyüket is eljátszották, hogy alkotóan kapcsolódjanak be az új törvénykezési szabályozásba, felszámolták azokat a bizottságokat, ahol még tárgyalási, illetve egyetértési joggal rendelkeztek.
Die Presse (diepresse.com)
A konzervatív osztrák napilapban Peter Martos Magyarország: A vasút és az autózás drágább lett című cikkében a most életbe léptetett áremelésekkel foglalkozik.
„Budapest és Bécs között csak a politikai nagykutyák és azok repülnek, akiknek sok pénzük van.” A kommunista időkből származó mondás két igazságot is tartalmaz. Egyrészt a repülőjegy sokszorosa a szárazföldi közlekedésnek. Másrészt a csekély távolság miatt az autóval vagy a vonattal való utazás idejét a repüléshez képest jelentősen megnövelhette a kiszámíthatatlan hosszúságú határellenőrzés. Bár a repülés a fapados társaságokkal lassan a kevés pénzű embereknek is egyre vonzóbb lesz, hiszen drágulnak az alternatívák.
Május 1-jével ugyanis az idén másodszor drágultak jelentősen, 17 százalékkal a vonatjegyek, miután február 1-én már közel harmadával emelkedtek az árak. Az áremelés hátterében Kóka János azon terve áll, hogy egységesítse a vasúti és a buszközlekedés árait. Így a lényegesen drágább buszközlekedési vállalatoknak csak négyszázalékos emelést engedélyezett.
Focus (focus.de)
A müncheni hírmagazinban Alex Desselberger Nincs hangulatuk a szakszervezetekhez és az erőszakhoz című cikkében ismerteti a május 1-jei berlini történéseket.
Maga a DGB-szóvivő „legfeljebb 5000“ résztvevőre számított a szakszervezetek felvonulásán. A gyűlés kezdetéig még közel 7000-en érkeztek, akik együtt kívántak ünnepelni a munkavállalókkal. „Az idők megváltoztak és nem előnyükre” – panaszolta egy régi szakszervezeti veterán. Utánpótlásnak nyoma sincs. A 16 és 29 év közöttiek közül csak minden tizenkettedik fiatal tagja a szakszervezeteknek.
De csökken a fiatalok érdeklődése a nagy összecsapások iránt is. Az összecsapások elsődlegesen a keddre virradó éjszakán egy friedrichshaini punk koncertet kísértek. Néhány üveg és kő repült, és egy globalizáció – a társadalom yuppizálódása – ellen szervezett tüntetésen feltűnt néhány símaszkos egyén olyan táblákkal, mint pl. „Toloncoljátok ki a sast”.
119 embert vettek – többnyire ideiglenesen – őrizetbe, ami közel ötven százalékos emelkedést jelentett 2006-hoz képest. A rendőrség bevetési koncepciója Dieter Glietsch főkapitány szerint „több letartóztatáshoz, de kevesebb erőszakhoz“ vezetett. Hiszen még tudatosabban emelték ki a tömegből azokat, akik láthatóan összecsapásokat kívántak provokálni.
origo.hu
Demeter Szilárd: Tudomány, politika
