Kepecs Ferenc: Ha csak a múltat nézzük, a lengyeleknek természetesen van okuk arra, hogy haragudjanak a németekre. De ez a múlt. Ma Lengyelország középhatalom, elérte évszázados nemzeti céljait és három éve formálisan is Európa része. A Kaczynski ikrek ennek ellenére úgy viselkednek, mintha még mindig egy elnyomott s jogaiért küzdő nemzet vezetői lennének. Méghozzá nyilvánvaló belpolitikai célzattal. A lengyel társadalomban is fellelhető nacionalizmusra apellálnak, arra a – főként saját híveikben meglévő – igényre, hogy „nagy nemzetnek” nevezhessék magukat. Ezt azonban nem 21. századi módon, azaz országuk gazdasági, tudományos és kulturális teljesítményével akarják elérni, hanem azzal, hogy a fő vetélytársnak tekintett ország súlyát csökkentik – legalább azon a ponton, ahol ez számukra lehetségesnek tűnik. Vagyis újra akarják vívni a múlt csatáit, újra meg újra győzni akarnak annyi sok lengyel történelmi vereség után. Csakhogy ez az út a mai Európában már nem járható. Mi több, zsákutca.
(Népszava, 2007. június 20.)
Gyökeres Viktor háborúja: a Sporting elnöke porig alázta a focistát
