Lengyel buszbaleset – a sofőr elismerte, hogy hibázott

A szombati lengyel buszbaleset sofőrje vasárnapi kihallgatásán elismerte, hogy hibázott. A 46 éves férfi figyelmetlenséggel, fáradtsággal magyarázta a tragédiát. Az egyik sérült állapota még mindíg életveszélyes.

MNO
2007. 06. 17. 11:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Trestyén Eszter százados, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: figyelmetlenséggel, fáradtsággal magyarázta a buszvezető a baleset bekövetkeztét a Győr megyei Beled térségében, amelyben egy középkorú nő a helyszínen életét vesztette és 28-an megsérültek.

Az őrizetbe vett buszsofőr meghallgatása során elmondta: a járművet ketten felváltva vezették, négyóránként váltották egymást, s a pihenőidőre vonatkozó előírásokat betartották. A sajtóreferens közlése szerint az őrizetben lévő 46 éves buszsofőr előzetes letartóztatására előterjesztést tett a rendőrség az ügyészségnek. Az előzetes letartóztatás elrendeléséről a közeli napokban dönt a bíróság.

A halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása ügyében a nyomozás tart.

Az ötven legyen zarándokot szállító autóbusz szombat reggel borult fel Beled község közelében. A buszt a rendőrség lefoglalta, és műszaki szakértők bevonásával vizsgálja, hogy műszaki hiba közrejátszott-e a balesetben. A sofőr húsz éve van a szakmában, gyakorlott vezetőnek tekinthető.

Egy sérültnek még mindig életveszélyes az állapota

Javult, de még mindig életveszélyes az állapota a szombati lengyel buszbaleset egyik sérültjének, akit a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban ápolnak; a szombathelyi Markusovszky kórházban kezelt középkorú nő már túl van az életveszélyen – tájékoztatták vasárnap az egészségügyi intézmények az MTI-t.

Horváth Ottó, a győri kórház főorvosa az MTI érdeklődésére elmondta: az életveszélyes állapotú sérültet megoperálták, s a műtétet követően most az intenzív osztályon kezelik, várhatóan még négy-öt napig. Ha a felépülése megfelelően alakul, akkor talán két hét múlva elhagyhatja a kórházat. Az áldozat mellkasi és üvegvágás okozta nyílt sérüléseket szenvedett.

A főorvos tájékoztatása szerint a könnyebben sérültek jól vannak, két-három nap múlva elbocsátják őket a fekvőbeteg intézményből. A négy könnyebb sérültek mellkasi és hasi zúzódásokat szenvedett.

Farkas József, a szombathelyi kórház intenzív osztályának ügyeletese az MTI kérdésére elmondta, hogy a 48 éves, mellkasi zúzódásokat szenvedett nő állapota stabil, altatják és fájdalomcsillapítókat kap. A sérültnek több bordája eltörött és zúzódott a tüdeje. Állapota súlyos, de nem életveszélyes, felépülése hosszú időt vesz igénybe.

A kórház baleseti sebészetén négy sebesültet törésekkel, zúzódásokkal ápolnak, két beteg az idegsebészeten fekszik, őket fül-orr-gégészeti sérülésekkel kezelik, állapotuk kielégítő. A kórházból nyolc könnyebb sérültet engedtek el, akik a balesetet sértetlenül átvészelő utastársaikkal együtt hazautaztak Lengyelországba.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.