Pataky István: Bukás Pozsonyban

MNO
2007. 06. 20. 8:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pataky István: Ehhez képest Gyurcsány Ferenc – a hivatalos verzió szerint – nem hozta szóba Malina Hedvig ügyét pozsonyi megbeszélésén. Persze akad olyan gyurcsányi nyilatkozat is (ez már csak így szokott történni, ha nem éppen az igazmondásáról ismert magyar kormányfő külföldön jár), amely szerint a szocialista miniszterelnök felvetette a nyitrai diáklány ügyét. A miniszterelnök meghallgatta ugyan a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának véleményét, azt azonban jó előre leszögezte: „kényes” kérdésekről nem kíván tárgyalni szlovák kollégájával. Így aztán született egy többpontos nyilatkozat hidak és utak terveiről. A rosszul felkészített vagy tudatosan „odanyilatkozó” Gyurcsány viszont méltatta a szlovák reformokat, holott közismert, éppen azok ellen tiltakozva választották meg Ficót. A pozsonyi kabinet népszerűségi rekordokat döntögető vezetője nem is maradt adós a válasszal: szerinte a változtatások csupán a lakosság öt-tíz százalékának az érdekeit szolgálták. A „reformista” Gyurcsány Pozsonyban is megbukott.

(Magyar Nemzet, 2007. június 20.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.