Pilhál György: Csak július tizennegyedikén kell bevonulnia a sittre jó Kabai Károlynak, hagyta helyben az ítéletet másodfokon az illetékes bíróság, így aztán onnét kell kiszámolnunk azt a három és fél esztendőt, amikor ismét közöttünk lesz a szimpatikus ember. Veres János pénzügyminiszter volt cégtársa, csókos haverja adócsalásért került a bíróság látókörébe. Jánossal közösen alapítottak céget még a kilencvenes évek elején. Veres időben kiszállt a boltból, bár Kabai barátjával változatlanul ápolta a jó kapcsolatot, aki még a tavalyi választásokon is támogatta a minisztert. A szocialisták azzal hálálták meg hűségét, hogy őt indították a nyírbogáti polgármesteri székért, holott akkor már másodfokon tárgyalták a csibészségeit.
(Magyar Nemzet, 2007. június 19.)
Az ötvenhez közeledve visszatér a pályára a 23-szoros Grand Slam-bajnok teniszező
