Csontos János: Napkorszak

Csontos János: A legleleményesebb, leggügyögőbb, legliberálisabb vulgárpropaganda sem képes többé leplezni: a globális felmelegedés nemhogy a küszöbön áll, de immár benn van a szobában. Meg kell barátkoznunk vele: mi, akik most élünk, már ebben a megváltozott miliőben töltjük hátralévő időnket. Mint annyi más fenyegető veszéllyel – valószínű élelmiszerár-robbanással, népesedési katasztrófával, sőt a legelemibb honvédelemmel –, a Kárpát-medencét különösképp sújtó felmelegedéssel sem foglalkozik érdemben a szoclib alibikormányzat. Ahogy az éghajlatváltozást is valahová a távolba helyezte a mindent elodázó, minimális felelősségtudat, azt a valószerű jóslatot is képesek valami Óperencián túli veszélyként felvázolni, hogy „a XXI. század az olaj után a víz évszázada lesz”; meg hogy „az új regionális háborúk a vízért folynak majd”. Pillantsunk Európa vízbázistérképére – arra, amely nem a tranzitfolyókat, hanem az ivóvíztároló képességet illusztrálja. Egyetlen összefüggő zöld foltot látunk: a Kárpát-medencét, amely „vízbánya” magában foglalja Szlovákia és Magyarország szinte teljes területét, valamint Észak-Bácskát. Ha az arabok meg tudtak gazdagodni a sivatagi olajból, mi miért nem ébredünk mihamarabb öntudatra? Miközben éghajlatunk a mediterrán klíma felé tolódik, az alföldi lokálpatrióták pedig magukra hagyatva próbálnak gátat vetni a felgyorsult félsivatagosodásnak, relatív módon még mindig mi lehetünk a vén kontinens ivóvízforrása. Egy valóban felelős parlamentnek nemcsak ivóvíztörvényt kellene sürgősen hoznia, nemcsak az alkotmányban kellene garantálnia a vízbázis elidegeníthetetlen nemzeti tulajdonát, de vissza kéne államosítania az elkótyavetyélt stratégiai infrastruktúrát is. Ha nem tesszük, könnyen megeshet, hogy a Napkorszakban saját betevő ivóvizünket is mástól kell megvásárolnunk saját szülőhazánkban.

(Magyar Nemzet, 2007. július 26.)