Csermely Péter: Kenyér – Tiranai lepel

Elég nagy győzelmeket arattunk most a Fideszen, drága, jó Albán Úr, jó darabig nem fogják kiheverni mind a kettőt. Már akkor megviseltük őket, amikor szépen sikerült az augusztus 20-i tűzijáték, mert ők megint a tragédiára számítottak, amit tavaly sikerült bebeszélniük az embereknek. De most nem. Lent ültem a rakparton a vászon horgász székemen, és végig igyekeztem meghatódni a méltóságteli nagy ünnepen. Nehezen ment, mert először eláztam nagyon, vittem magammal kenyeret megenni közben, ha már a kenyeret ünnepeljük, bár hogy mit kell ünnepelni egy fél veknin, azt én sose fogom megérteni. De mindegy. Aztán a kenyeret bele is dobtam a vízbe, mindegy volt már neki az eső után, hogy a folyóban van-e vagy a parton. De nem mentem haza, mint a Józsi a házból, aki direkt ezzel bosszantott. Állandóan bosszant, sokszor mondom is neki tréfás évődés formájában, hogy csak a halott Józsi a jó zsi. De aztán bosszant tovább. A múltkor is azt mondta nekem, hogy a Mikolának igaza van, nem kellene mindent bezárni, ahol meg lehetne gyógyulni. Énszerintem meg inkább zárják be azt is, amit most akarnak kinyitni, mert én nem fogok olyan világban élni, ahol a Mikolának egy percig is igaza lehet. Még csak az kellene. De a Józsi csak mondta, mondta, azonban figyelt közben nagyon, és amikor felemeltem a kezem, már ugrott is odébb. Hogy bosszantson. A partról is ezért ment el, és kiabált vissza, hogy bőrig fogok ázni. Az már csak ott a vízben tocsogva jutott eszembe, hogy tulajdonképpen ez nem is jó, amit mondott, mert ha bőrig ázik az ember, akkor nem is ázik meg, mert a bőr akkor nem lesz vizes, ha csak addig áz, és tovább nem. Ugye, Albán Úr, mely különös etvasz is a nyelv? Én gyakran gondolok ilyenre, van egy újításom is, na figyeljen csak ide, töprengő kis Albán Úr, majd mindjárt rájön maga is. Hát a rövid ital. Az nem jó szó. Nem úgy kellene mondani. Mindjárt, csak egy példát képzeljen el. Áll egy asztalon egy borospohár, egy söröskorsó meg egy stampedli. Megvan? Tudom, hogy nincs ott ilyesmi, de elképzelni azért el lehet, na, ugye, hogy sikerült, Albán Úr. Nézze őket egymás mellett. És akkor most: milyen a stampedli? Talán rövid? Igen, olyan rövidkés, de ez mégis pongyola szó. Hanem milyen? Nem ugrik be? Csalódtam magában, drága Albán Úr. Hát alacsony. Úgy bizony. Tehát alacsony italnak kell mondani, hogy pontosak legyünk. Én úgy is mondom, de nem nagyon terjed. Talán majd most, hogy így hallják az emberek. No, de visszatérvén a tűzijátékra, utána elállt az eső, és szép volt minden, a Fidesz meg haraphatja a vasalmát, nem jött nekik be a vihar, amit rendeltek a Miniszterelnök Úr ellen. És ez csak az egyik diadal volt. A másik, hogy megvertük a Népstadionban a sok olasz világbajnokot. Ez miért diadal, hát nem igaz, hogy ezt kérdezi, drága, de értetlen Albán Úr! Nézze csak meg! Az Orbán Viktor betette a lábát a politikába, és tessék, hová jutott az egész? Ide. És focizik is! És az is tönkrement! Hogy mindig kikapunk. És most mégse, sőt. Vannak biztató jelek, ezt valahol hallottam, de éppen idevág. És az Orbán Viktornak se sikerül minden, hiába van szándéka a rombolásra, ez is jó hír, neki pedig rossz. Úgyhogy most jó a kedvem, ami támadt. El is köszönök, aranyos Albán Úr, magamévá teszek egy alacsony italt. De az is lehet, hogy megiszom, így pontosabb.

Lejegyezte: Csermely Péter

(Magyar Nemzet, 2007. augusztus 24.)