Érik a sztrájk, nem állapodott meg a BKV a szakszervezetekkel

Nem sikerült megállapodnia a BKV Zrt. vezetőségének és a sztrájkot hirdető négy reprezentatív szakszervezetnek a csütörtöki bértárgyaláson, az egyeztetést pénteken folytatják – közölték a tárgyaló partnerek az MTI-érdeklődésére.

MNO
2007. 08. 23. 14:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetei Szövetségének (VTDSZSZ) ügyvezető elnöke elmondta, hogy ha a további tárgyalásokon sem sikerül előbbre jutni az idei béremelés ügyében, akkor szeptember 4-én üzemkezdettől délután egy óráig sztrájkot tartanak.

Hozzátette, hogy már csütörtökön is egyeztettek a sztrájk idején kötelezően biztosítandó még elégséges szolgáltatásokról, de erről sem jutottak megállapodásra.

Nemes Gábor szerint a négy reprezentatív szakszervezet egységes a sztrájkban. Ugyancsak egységesen követelik, hogy a munkáltató január elsejétől visszamenőlegesen legalább hatszázalékos béremelést biztosítson a már év elejétől folyósított havonta és dolgozónként átlagosan 15 ezer forintos juttatáson felül.

A szakszervezeti vezető ismertette, hogy a munkáltató az év elején türelmi időt kért a július elejére kitűzött bértárgyalásokig és akkor ajánlotta fel a tizenötezer forint folyósítását. Az eddigi tárgyalásokon a munkáltató elutasította a szakszervezetek béremelési igényét, ugyanakkor nem tett konkrét ajánlatot.

Regőczi Miklós, a BKV Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy ugyan megállapodni nem sikerült a csütörtök reggel 10 órától délután három óráig tartó bértárgyaláson, de a kommunikációs igazgató úgy érzékelte, a szakszervezetek képviselői hajlandónak mutatkoztak arra, hogy a bérfejlesztés helyett a szociális juttatások emelését fogadják el.

A kommunikációs igazgató szerint a tárgyalások két irányban kezdődtek el. Megalakult egy szakbizottság, amely a sztrájk esetén kötelező minimális szolgáltatásokról egyeztet. Emellett átadtak a szakszervezet képviselőinek egy részletes, hat pontból álló tárgyalási javaslatot. Ebben a BKV vezetése leszögezte, hogy a havonta és dolgozónként 15 ezer forintos béremelést ajánl. Ezzel szemben a szakszervezetek még további hat százalékos bérfejlesztésre tartanak igényt.

„Mi azt mondtuk, hogy ilyen mértékű bérfejlesztés nem lehetséges, de ilyen mértékű jövedelemhez, adott esetben, lehet juttatni a dolgozókat„ – tette hozzá. Kifejtette: a szakszervezetek képviselői elfogadták azt, hogy tovább tárgyaljanak a szociális juttatások esetleges emeléséről.

Regőczi Miklós hangsúlyozta: ha esetleg sztrájk lenne szeptember 4-én, akkor a BKV menedzsmentje ragaszkodik ahhoz, hogy a budapestiek a BKV szolgáltatásait legalább 80 százalékos mértékben használhassák.

Az MTI információi szerint a Fővárosi Közgyűlés augusztus 30-án tárgyal a sztrájk esetén biztosítandó még elégséges szolgáltatásról.

MTI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.