Fidesz: Magyarországnak nincs szüksége kormányzati negyedre

Az első fa elültetésének a joga és egy robogó lesz a kormányzati negyed elnevezésére kiírt névadó pályázat nyertesének a díja - jelentette be a kormányszóvivő. A Fidesz szerint a beruházást le kéne állítani, és a beruházásra szánt pénzt az egészségügyre kellene költeni.

MNO
2007. 08. 16. 13:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A zöld gondolatot és a polgárbarát szolgáltató államot is jelképezniük kell azoknak az ötleteknek, amelyeket október végéig várnak a kormányzati negyed elnevezésére – mondta el Daróczi Dávid kormányszóvivő a Nyugati pályaudvaron tartott tájékoztatóján.

A két szakaszban megvalósuló pályázat során október 31-ig várják a névjavaslatokat. A beérkező pályázatok közül a tíz legjobbat választja ki egy szakmai zsűri, majd ezek közül internetes szavazáson dől el, hogy melyik lesz a majdani kormányzati negyed elnevezése. A nyertes egy állva használható, giroszkópos robogót kap valamint, ő ültetheti el az első fát a később parkosítandó területen.

Novemberben már bontják a síneket

Görözdi György, a kormányzati negyed tervezését és építését felügyelő miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy a Nyugati pályaudvaron tíz héten keresztül zajlik majd eszmecsere közéleti emberekkel, politikusokkal, de bárki részt vehet és elmondhatja a véleményét, javaslatait.

A pályaudvaron már novemberben megkezdődik egyes sínek bontása, a műemléki épület melletti vágánysort a jövő év tavaszáig megszüntetik. Hogy mi lesz a jövője a Nyugatinak, arról a kormánynak december 31-ig kell döntenie – tette hozzá a miniszterelnöki megbízott.

Nem kell a luxusberuházás

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője kifejtette, hogy bármilyen neve is lesz a kormányzati negyednek, az akkor is csak egy felesleges luxusberuházás marad, amire Magyarországnak jelenleg semmi szüksége nincsen. A kormány akkor tenne helyesen ha azt leállítaná és többek között az egészségügyre költené az építkezés költségét – zárta a politikus.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.