Két hónapig még nyomozzák Kármán Irén ügyét

Két hónappal meghosszabbította az ügyészség a nyomozást Kármán Irén ügyében. A határidő meghosszabbítását a rendőrség kérte, mivel a nyomozás befejezéséhez szükség van a még folyamatban levő szakértői vizsgálatok eredményére.

MNO
2007. 08. 22. 10:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kármán Irént elmondása szerint június 22-én éjszaka Pesterzsébeten ütötték le és tuszkolták be egy kocsiba, majd brutálisan megverték, és összekötözve a lágymányosi Duna-parton hagyták, ahol egy horgász talált rá. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés miatt indított nyomozást, és ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki. Augusztus elején a rendőrség visszavonta a nyomravezetői díjat.

A nyomozást végző NNI július elején sajtótájékoztatót tartott az ügyben, ahol Csizner Zoltán alezredes, a bűnügyi főosztály vezetője kijelentette: a rendőrségi nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján megállapítható, hogy Kármán Irént nem ott, nem akkor és nem úgy bántalmazták, ahogy korábban vallomásában elmondta.

Mint mondta, a nyomozás adatai – a biztonsági kamerák felvételei és a szakértői jelentések – szerint megállapítható, hogy az újságírónőt bántalmazták, a sérülései idegen kéztől származnak, de az elkövetés helye, ideje, módja nem az, amit a nő elmondott. Így az elkövetés indítékával kapcsolatban is kétség merülhet fel.

Az alezredes kijelentette: háttérbe szorult a rendőrségi nyomozás során a bántalmazás indítékainak vizsgálata, mert – a részben az újságíró által megjelölt tanúk kihallgatása során – nem merült fel adat arra, hogy munkájából fakadóan bántalmazták volna. Mint mondta, később döntenek arról, indul-e eljárás hatóság félrevezetése miatt az újságírónő ellen.

Pelle Andrea, Kármán Irén ügyvédje korábban azt mondta: a rendőrség nem cáfolta meg az ügyfele által elmondottakat; a térfigyelő kamera felvétele rossz minőségű, az időpont és a haladási irány alapján számára egyértelmű, hogy azon nem Kármán Irén látható. Kármán Irén korábban közölte: vállalja a hazugságvizsgálatot az ügyben.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.