Tisztelt Elnök Úr!
A mai napon a sajtó híradásaiból értesültünk az emberi jogok magyarországi érvényesülése felett érzett aggodalmukról.
A Magyar Köztársaság legnagyobb ellenzéki pártjának és Közép-Európa egyik legnagyobb politikai szervezetének vezetőiként biztosítjuk Önöket: a Fidesz nem engedi, hogy bármely honfitársunkat származása, vallási vagy egyéb identitása alapján hátrányos megkülönböztetés érjen.
Mint ahogyan a tavalyi esztendőben határozottan léptünk fel a demokratikus jogaikkal élő békés tüntetőket ért rendőri brutalitással szemben, úgy a jövőben is ki fogunk állni minden társadalmi csoport mellett, amelyet fenyegetés ér, vagy amelyek szabadságjogait önkényesen korlátozni akarják.
Polgári értékrenden alapuló politizálásunk következtében mélyen hiszünk az emberek és az általuk létrehozott közösségek – így a magyarországi zsidóság – egyenjogúságában és szabadságjogaik sérthetetlenségében. Éppen ezért biztosítjuk Önöket, mint a világ zsidóságának jogaiért küzdő szervezetek vezetőit, hogy magyarországi zsidó honfitársaink emberi és szabadságjogait minden demokratikus eszközt felhasználva meg fogjuk védeni.
Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke,
Navracsics Tibor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője
(OS)
Még a szennyestartót is közpénzből vásároltatta Ruszin-Szendi Romulusz az egymilliárdos villába
