Pénteken megkezdődik a fővárosi Kútvölgyi út felújítása

Pénteken megkezdődik a XII. kerületi Kútvölgyi út felújítása a Szilágyi Erzsébet fasor és Harangvölgyi út között, a felújítás várhatóan október 3-ig tart - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája az MTI-t.

MNO
2007. 08. 23. 17:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szilágyi Erzsébet fasor és a Fészek utca közötti szakaszon végig fenntartják a forgalmat a 40 napig tartó felújítás alatt, ugyanakkor szakaszos sávlezárás várható, az autósokat pedig jelzőőrök terelik – olvasható a távirati irodához csütörtökön eljuttatott közleményben.

Mint a sajtóiroda írta, a Fészek utca és a Harangvölgyi út közötti rész felújításakor rövid időszakokra teljes útlezárásra is számítani kell, mivel a szűk hely miatt a munkagépek mellett nem haladhat biztonsággal a forgalom.

A kivitelezés teljes időtartama alatt tilos parkolni a Kútvölgyi úton, a maximálisan megengedett sebesség pedig 30 kilométer/óra.

A dokumentum kitért arra is, hogy a Kútvölgyi út felújítása bruttó 178 millió 135 ezer 308 forintba kerül.

A Fővárosi Önkormányzat 2005-ben – a Podmaniczky Program keretében – hároméves útfelújítási programot indított, amelynek során év végéig megújul a fővárosi kezelésű utak mintegy 40 százaléka – emlékeztetett a hivatal.

MTI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.