Sólyom a túlköltekezésről tárgyalna a pártokkal

Minél előbb szeretne tárgyalni Sólyom László köztársasági elnök a parlamenti pártok frakcióvezetőivel a költségvetéssel kapcsolatos ügyekről, ezért már keresik a mindenki számára megfelelő időpontot.

MNO
2007. 08. 22. 7:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője közölte azt is, más témában – így a politikai oldalak közötti bizalmatlanság oldásáról – nem készül megbeszélésre az államfő. Ebben a ciklusban egyébként váltakozó sikert mutattak az eddigi ötpárti tárgyalások.

Már keresik azt a legközelebbi időpontot Sólyom László köztársasági elnök munkatársai, amely valamennyi parlamenti párt frakcióvezetőjének megfelel – mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője.

Sólyom László egy szombaton megjelent interjúban közölte: még augusztusban tárgyalásra hívja a parlamenti pártokat a költségvetés alkotmányos korlátok közé szorítása, a túlköltekezés és megszorítás ciklusaiból való kitörés, a szabályok betartását kikényszerítő szerv létrehozása érdekében. Az interjú megjelenése után mind az öt parlamenti párt úgy nyilatkozott, hogy részt venne egy ilyen megbeszélésen.

(nepszava.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.