Tanács István: Örök gond volt az is, hogy az ágazatok rivalizálnak, ahelyett, hogy kooperálnának – most az FVM meg az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium együttműködését ígérik az illetékesek. A sikerhez szükség lenne másfajta együttműködésre is: arra, hogy az ellentétes politikai táborhoz vonzódó személyek tegyék félre az öncélú gyűlölködést. A „potenciális LEADER-közösségben” – így hívják majd a helyi programalkotás fórumait, ahol eldőlhet a támogatások sorsa – ne gyurcsányozzanak és ne orbánozzanak, amikor arról van szó, hogyan áll össze, mondjuk, a helyi vendéglátás programja a bicikliútból, a horgásztóból és a banyakemencében sült kapros lepényből. Attól tartok, ez lesz a legnehezebb.
(Népszabadság, 2007. augusztus 22.)
Bóka János: Magyar Péter és a Tisza Párt programját Brüsszelben írják
