A tárca által az energiapiaci liberalizáció előkészítésére kiharcolt 300 millió forintból már közel 200 milliót lekötöttek, s az összeg túlnyomó részét ügyvédekre fordították. 170 millió forintot kapott például a washingtoni Arnold&Porter ügyvédi iroda – írja a Népszabadság.
Felsmann Balázs, a GKM szakállamtitkára a napilapnak elmondta, hogy a magyar állam ellen fellépő cégek jól felkészült jogi gárdával rendelkeznek, ezért szükséges nekünk is a legjobb szakértőket megfizetni.
A lap korábbi információja szerint Felsmann Balázs úgy nyilatkozott, hogy a 300 millió forint nagy részét a lakosság tájékoztatására költik, de ez a folyamat most megakadt, pedig január elsejétől az árampiac felszabadul, a gáz esetében pedig jövő év közepétől várható ez.
(Népszabadság, MTI)
Latorcai Csaba: A kormány segítene Budapestnek
