Kormányátalakítás megszűnő minisztériummal?

Még a költségvetés elfogadása előtt lehetséges egy átfogó kormányátalakítás – értesült lapunk szocialista forrásokból. Információink szerint eltávolítanák a kabinet egyik legnagyobb tehertételét, Horváth Ágnes egészségügyi minisztert. Kóka János cáfol, az SZDSZ-es minisztériumoknál szerinte nem lesz változás.

MNO
2007. 09. 27. 8:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy még a költségvetés elfogadása előtt lehetséges egy átfogó kormányátalakítás. Lapunk információi szerint eltávolítanák a kabinet egyik legnagyobb tehertételét, Horváth Ágnes egészségügyi minisztert.

Úgy tudjuk: a népszerűtlen politikusnak még a tárcája is megszűnne. Az Egészségügyi Minisztériumot összevonnák a munkaügyi és szociális tárcával, cserébe viszont a szabad demokraták megkapnák a külügyet, amelyet Eörsi Mátyás, a jelenlegi SZDSZ-frakcióvezető irányíthatna. Kóka János pártelnök már jelezte, hogy távozik a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium éléről, és akkor átveszi a képviselőcsoport irányítását is. Kóka lemondását követően az MSZP kapná meg a gazdasági és közlekedési tárcát, amelyet Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter vezetne tovább. Bajnai helyére viszont az SZDSZ nevezhetne ki utódot. Értesüléseink szerint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium vezetésére Magyar Bálintot szemelték ki.

Kóka rögtön cáfolt

A szabad demokrata politikusok által irányított minisztériumoknál biztosan nem lesz semmiféle átalakítás, és a párt vezető testületei határozottan elutasítottak bármiféle tárcacserét is – közölte Kóka János, az SZDSZ elnöke csütörtök reggel.
–A szabad demokrata tárcákat biztosan semmiféle átalakítás nem érinti, nincs is semmiféle tárgyalás erről– fogalmazott a pártelnök, aki arra is emlékeztetett, hogy az SZDSZ valamennyi vezető testülete korábban már határozatban rögzítette, hogy semmiféle tárcacseréhez nem járul hozzá.

(MN, MNO, MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.