A Bosznia-Hercegovina elleni szombati, illetve a Törökország elleni szerdai Eb-selejtezőre készülő játékosok a foglalkozásokon különböző taktikai variációkat, támadásokat gyakoroltak.
Az időjárás ugyan nem volt a legkedvezőbb, de a kapitány el tudta végeztetni azt a munkát, amelyet előirányzott. Délben megérkezett Vanczák Vilmos, aki csapata, a Sion hétfői bajnokija miatt késett, késő délután pedig Tőzsér Dániel, aki tegnap az AEK Athén színeiben BL-selejtezőn lépett pályára a Sevilla ellen. Szerdán tehát már a keret valamennyi játékosa részt vehet a tréningeken – de az időjárástól függ, hogy ugyanúgy két edzés lesz-e majd, ahogyan az eredeti programban szerepel.
Kedd délután meglátogatta a válogatottat Kisteleki István, az MLSZ elnöke és dr. Bienerth Gusztáv, a szövetség új nemzetközi igazgatója. A vezetők megnézték az edzést, majd jó hangulatban elbeszélgettek a játékosokkal és a stáb tagjaival.
Délután Tornyi Barnabás számolt be a szövetségi kapitánynak az általa a helyszínen megtekintett júniusi Bosznia-Hercegovina – Málta (1-0) Eb-selejtezőről. A beszámolón kívül Várhidi Péter megnézte a szintén júniusban lejátszott bosnyák-török (3-2) meccs felvételét is, ezeket hasznosíthatja a felkészítés során.
(samsungsport.hu)
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
