Csökken a távhő díja

Januártól 10 százalékkal csökken Budapesten a távfűtéses lakásokban a számla összege az alapdíj és hődíj képletének megváltoztatása miatt.

MNO
2007. 10. 03. 11:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Demszky Gábor főpolgármester elmondta, hogy a kormánypárti frakciók támogatják a Főtáv Zrt. által kidolgozott díjcsökkentési javaslatot, amelyről október 9-i rendkívüli ülésén dönt a Fővárosi Közgyűlés.

Kifejtette, hogy a 35 százalékra csökkenő alapdíj mellett útjára indítanak egy úgynevezett ökoprogramot is. Ennek az a célja, hogy minden lakásban mérhető és szabályozható legyen a fogyasztás, ami most a 240 ezer távfűtéses lakásnak csak a 12 százalékánál lehetséges. A programhoz szükséges 22 milliárd forintot fele részben az államtól, illetve a következő 3 évben tervezett évi hárommilliárd forintos megtakarításból kívánják biztosítani. A lakásonkénti 150 ezer forint körüli korszerűsítési költséget a csatlakozók 10 év alatt bérleti díjként törlesztenék. Az államtól egyebek közt a távfűtés 20 százalékos áfájának csökkentéséért, a gáztarifa új nagyfogyasztói kategóriájának bevezetéséért kívánnak lobbizni a környezetbarát távfűtés versenyképessége érdekében.

Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes, utalva arra, hogy a civil és az érdekképviseleti szervekkel egyeztettek a javaslatról, azt közölte, hogy jövőre nem érvényesítik az alapdíjnál az inflációt, amit az MNB 4,5 százalékosra jelez. Hozzátette, hogy aki belép az ökoprogramba, 10 százalékos alapdíjcsökkentésben részesül, de megkapják ezt a 240 ezer távfűtéses lakás azon 12 százalékában élők is, ahol már mérhető a fogyasztás.

Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy reálértéken 8 százalékos lesz jövőre az alapdíjcsökkenés mértéke. Egy 55 négyzetméteres, átlagos lakásnál a korszerűsítés bérleti díja 16 ezer forint lesz, a jelenlegi 12 ezer forintos alapdíj pedig 8 ezer forintra csökken – jegyezte meg. Hozzátette, hogy 3 év alatt 180 ezer lakás fűtéskorszerűsítését tervezik.

Az MTI fővárosi MSZP- és SZDSZ-képviselőktől úgy értesült, hogy a képviselőcsoportok kedd esti rendkívüli ülésükön tárgyalták a javaslatot. A szocialisták, akik a Képviselői Irodaházban, a fővárosi parlamenti képviselőkkel együtt vitáztak erről este 10 óráig, nem szavaztak egyik javaslatról sem. Az SZDSZ-frakció városházi ülésén az ökoprogramot, s nem az automatikus alapdíjcsökkentést támogatták.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.