Az első két gól a vendégeké volt, majd a hazaiak 3-3-nál álltak utoljára pontszerzésre. Ezt követően Puljezevics valósággal megbabonázta a Velenje játékosait, akik ezen a szinten elképesztően kevés, csupán négy találatra voltak képesek az első félidőben. A honosított magyar kapus 82 százalékos hatékonysággal védett, ami egyszerűen káprázatos!
A védelem is tette a dolgát, ebben a félidőben megállíthatatlan volt a Tisza-parti gárda. A második játékrészben kilenc perc alatt dobott annyi gólt a szlovén együttes, mint az elsőben. Ám a különbséget nem tudta különösképpen csökkenteni, mert a szegediek is gyakorta betaláltak. Aztán Bendó kiállítása alatt faragott hátrányából a Velenje, amely egyre jobban védekezett, és a magyar bajnok a 43. percben 17-11-es vezetésénél időt kért. Ezzel sikerült felrázni a kissé elkényelmesedett játékosokat, akik visszaállították a megnyugtató, nyolc- kilencgólos előnyt. A végjátékban a szlovének már kedvetlenül játszottak, és végül egy tucat góllal kaptak ki a remek napot kifogó Szegedtől.
(stop.hu)