A McLaren csapat a második kerékcsere előtt az utolsó pillanatokig a pályán tartotta Alonsóékat, de amíg a spanyol pilóta az elhasználódott abroncsokon is tudta csökkenteni hátrányát Massával szemben, majd a kiállás után megelőzte a brazilt, addig Hamilton kicsúszott és feladta a versenyt. Alonso végül a második lett, és az idényzáró brazil futam előtt négy pontra csökkentette hátrányát Hamilton előtt.
–Remek eredményt értem el. A rajtnál nagy küzdelmet vívtunk Felipével, de sajnos az első kört nem tudtam előtte befejezni, ezek után lelassultam, mert közvetlenül a Ferrari mögött autózva lecsökkent az autóm leszorítóereje. A kerékcserék előtt nagyon nehéz dolgom volt, teljesen elkoptak az abroncsok, de megpróbáltunk így is a lehető legtovább kinnmaradni a pályán. Ez végül nagyon jó döntés volt, mert ennek köszönhettem, hogy a boxban meg tudtam előzni Massát, és megszerezni a második helyet. A mostani eredmény növelte az esélyeimet a vb-címre, de nagyon nehéz dolgom lesz az utolsó futamon – nyilatkozta Alonso.
(samsungsport.hu)