Juscsenko játszmája

Hurrá! – kiáltott fel a választások éjszakáján a csillogó szemű Julija Timosenko a kijevi Hyatt hotelben, amikor az első részeredmények pártja, a BJUT előnyét mutatták. Ezek a számok ugyan még csak a nyugati és a középső országrész szimpátiáját jelezték, öröme azonban már így is indokolt volt, hiszen a „gázladyből” három éve a „forradalom hercegnőjévé” avanzsált Julija népszerűsége látványosan megnőtt.

Köszönhetően Timosenko karizmájának és a populista ígéreteknek, blokkja egy év alatt közel tíz százalékot javított eredményén. Julija Timosenko tehát a választások egyértelmű nyertese, még akkor is, ha mutatványa a végső győzelemhez nem volt elég. A Régiók Pártját a BJUT csak megközelíteni tudta, legyőzni nem. Viktor Janukovics győzelme azonban első pillantásra pirruszinak tűnik, az úgynevezett narancsos erők ugyanis ha pár mandátummal is, de többségben lennének a parlamentben. Hiába tudták növelni tehát a „régiósok” népszerűségüket – ami kormányzó párt esetében komoly eredménynek számít –, Timosenkóék ily mérvű előretörése és az egy éve a „kék” koalíciót erősítő szocialisták hajszálon múlt kiesése, ha nem is reménytelen, de nehéz helyzetbe hozta a pártot.

Ha lehet, még egykori vetélytársánál is nehezebb helyzetben van Viktor Juscsenko. Az államfő ugyanis demokratikus imázsát is kockára téve, az alkotmányosság határán mozogva hiába erőszakolta ki az előre hozott választásokat, pártok felett álló elnökhöz méltatlanul hiába kampányolta végig az elmúlt heteket a Mi Ukrajnánk–Népi Önvédelem tömb mellett, a mögötte álló erő ugyanúgy leszerepelt, mint egy éve. Az egykori „narancsos” tábor fő ereje egyértelműen Julija Timosenko, ez a tény bizony nem viszi közelebb az elnököt újraválasztásához. Juscsenko célja pedig egyértelműen ez volt az előre hozott választásokkal, amit stratégái lényegében nem többnek, mint csupán egy lépésnek tekintettek a 2009 felé vezető úton. E kényes helyzetből kellett kivágnia magát Juscsenkónak, s elnöki hatalmát felhasználva nagy játszmába kezdett, ugyancsak meglepve híveit és a sokak által – tévesen – kizárólagos potenciális szövetségesének tekintett BJUT-ot. A demokrácia játékszabályai szerint a választások győztesét, Viktor Janukovicsot kellett volna megbíznia a kormányalakítással, s előzetes megbeszéléseik alapján erre számított Julija Timosenko is. Az elnök ehelyett egyfajta nagykoalíciós felhívásként értendően, megegyezésre szólította a pártokat, mondván, ez szolgálná igazán az ország érdekeit.

Ez tényleg így van, azonban Juscsenkót inkább személyes érdekei motiválták, e húzás ugyanis egyértelműen megnöveli a mozgásterét. Az elnök és a mögötte álló Mi Ukrajnánk–Népi Önvédelem tömb e majdnem patthelyzetben magához ragadva a kezdeményezést, így egy lépéssel mindig a többi párt előtt járhat, ráadásul Juscsenko folyamatosan azt kommunikálhatja, hogy ő csak az ország javát akarja. Úgy tűnik, ennél is fontosabb azonban jelenleg az elnöki adminisztráció politikacsinálói szemében magát túlnyerő Timosenko megállítása. Csakhogy a mai közhangulatban a „Majdan” egykori hősei nem engedhetik meg maguknak, hogy legalább formálisan ne tegyenek kísérletet a megromlott „narancsos” házasság felmelegítésére. Ebben a frigyben azonban immár a népszerű Julija viselné a nadrágot, amihez nem igazán fűlik a foguk Juscsenkóéknak. Így meg kell kerülni e kérdést, a mostani ajánlat vége pedig nagy valószínűséggel a BJUT ellenzékbe vonulása, de minimum igényeinek letörése s az összeborulás a jobban kezelhető Régiók Pártjával, amivel az elnök csak jól járhat. Még az is lehet, hogy Ukrajna szintén, de Kijevben ez most inkább csak a retorika szintjén elsődleges szempont.