Magyar rádió Kínában

Naponta négy alkalommal sugározza egyórás magyar nyelvű adását a pekingi székhelyű Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) – tájékoztatta az MTI-t a kínai fővárosban a CRI magyar nyelvű szerkesztőségének egyszerűen csak Gyula néven bemutatkozó egyik fiatal kínai munkatársa.

MNO
2007. 10. 03. 9:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországon talán kevésbé ismert, hogy az 1941 óta működő Kínai Nemzetközi Rádió több mint három évtizede magyar nyelvű műsort is sugároz, amely négy éve már az interneten is elérhető. A magyar nyelvű adást és a honlapot jelenleg 12 lelkes kínai újságíró, köztük több fiatal, valamint két magyar anyanyelvű munkatárs szerkeszti. Az egyórás adást rövid- és középhullámon sugározzák egyenesen Pekingből, illetve egy franciaországi és egy albániai átjátszóállomáson keresztül magyar idő szerint az esti órákban.

A CRI vezetése nyitott a magyar nyelvű adás bővítésére: a tervek szerint öt éven belül hatórás középhullámú frekvenciát vásárolnának Magyarországon. Az aktuális híreken kívül a műsor kulturális, gazdasági, sport és utazás témájú rovatokból áll, tájékoztatást nyújt Kína külpolitikai kérdésekben képviselt álláspontjáról, valamint a magyar-kínai vonatkozású eseményekről. A szerkesztőség rendszeresen sort kerít a hallgatói levelek megválaszolására is – árulta el a mindig jókedvű Gyula (kínai nevén Vang Hszüe-csün).

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.