A Fidesz kivételével minden parlamenti párt támogatottsága csökkent szeptemberben – olvasható a Tárki szerdán nyilvánosságra hozott elemzésében. A pártválasztók körében a Fidesz 31 százalékkal (júniusban 28, júliusban 19 százalék), míg a biztos szavazó pártválasztók körében 39 százalékkal vezet az MSZP előtt (júniusban 37, júliusban 25 százalék) – derült ki az ezer fő megkérdezésével készült közvélemény-kutatásból. A júliusi 21 százalékhoz képest az MSZP-re szeptemberben az összes választó 16 százaléka szavazna, míg a Fideszre e hónapban 34 százalékuk voksolna (júniusban 34 százalék, júliusban 35 százalék).
A biztos szavazó pártválasztók csoportján belül a Fidesz támogatottsága a júliusi 56 százalék után szeptemberben 64 százalékon állt, míg a szocialista párté ebben a hónapban 25 százalék (júniusban 25 százalék, júliusban 31 százalék volt). Felmérésük szerint a két nagy párton kívül semelyik párt sem éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, ha „most vasárnap” lennének a választások. A nagyobbik kormánypárt támogatottsága jelenleg a tavasszal mért eredményeket tükrözi, míg az SZDSZ-é soha nem volt még ennyire alacsony. Az MDF hosszú idő óta először került a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos „küszöb” alá. Az SZDSZ támogatottsága a teljes lakosság körében 2 százalék, míg a pártválasztók esetében 3 százalék. Az MDF tábora a teljes lakosságon belül 3 százalék, míg a pártválasztók körében 4 százalék.
Kicsik a küszöb alatt
A biztos szavazó pártválasztókon belül az SZDSZ 2 százalékos (júniusban és júliusban 2-2 százalékos volt ez az arány), míg az MDF 4 százalékos táborral rendelkezik felmérésünk szerint (júniusban 6 százalékot, míg júliusban 7 százalékot mértek). Mivel augusztusban a Tárki nem végzett kutatást, így a szeptemberi pártpreferencia eredményeket a júliusi és az azt megelőző hónapok eredményeivel hasonlította össze. Szeptemberi mérésük szerint a választók elbizonytalanodtak, csökkent a valamely pártot választók aránya, míg megnőtt azoké, akik nem tudják vagy nem akarják megmondani a pártpreferenciájukat.