Október 23-ról egyeztetett Sólyom és Orbán Viktor

Sólyom László köztársasági elnök szerdán fogadta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét - közölte a Köztársasági Elnöki hivatal.

MNO
2007. 10. 03. 12:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Sólyom László köztársasági elnök a mai napon megbeszélésen fogadta Orbán Viktort, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnökét" – olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai és Kommunikációs Főosztályának közleményében. A dokumentum szerint a találkozót az ellenzéki párt vezetője kérte annak érdekében, hogy tájékoztassa az államfőt a pártszövetség október 23-ai ünnepi előkészületeiről, tervezett programjairól.

„Sólyom László köztársasági elnökkel folytatott mai megbeszélésén Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kifejtette: a demokrácia és a jogállam szégyenének tartja, hogy a tavaly október 23-án elkövetett rendőri brutalitások áldozatai mind a mai napig nem részesültek sem anyagi, sem jogi, sem erkölcsi elégtételben" – közölte Szijjártó Péter szóvivő. A politikus közleményében az is olvasható: Orbán Viktor tájékoztatta a köztársasági elnököt, arról, hogy a Fidesz idén október 23-án is békés, az ünnephez méltó megemlékezést szervez.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.