FreeCongress.org
Hiba volt több republikánus elnökjelölt részéről, hogy nem jelentek meg egy olyan vitán Baltimore-ban, ahol feketék tettek fel kérdéseket – állítja a Free Congress Alapítvány elnöke, Paul Weyrich. Szerinte valószínű, hogy a jobboldali párt jelöltjei azért kapnak ki rendre a fekete kerületekben, mert az ottani választópolgárok sosem látják a republikánus politikusokat a környéken, ellentétben a demokratákkal. A fent említett vitától távol maradt Fred D. Thompson, Mitt Romney, Rudolph „Rudy” Giuliani és John S. McCain is, azaz az elsővonalas jelöltek – mutat rá Weyrich.
The Washington Times
Több mint százan ünnepelték hétfőn a ramadánt a Pentagonban – írja a jobboldali The Washington Times. Ezzel azonban nincs vége a muszlim ünneplésnek a Bush-adminisztráció háza táján. Holnap a Fehér Házban rendeznek iftár (a ramadán böjt neve – a szerk.)-lakomát – teszi hozzá a napilap.
Time
124 embert tartóztattak le 27 államban szteroidok árusításáért – közli a Time magazin. Ez volt az amerikai történelem legnagyobb ilyen razziája. A hatóságok elmondása szerint a tiltott szteroidok legjelentősebb forrása Kína: 2006 óta összesen 242 kilogramm kínai eredetű szert foglaltak le az amerikai illetékesek.