Sebes György: Ám az embereknek évről évre rosszabb a véleményük a politikáról és alakítóiról, beleértve – sőt első helyen említve – a parlament tagjait. Olyannyira, hogy egyre kevésbé érdekli őket a közéletnek ez a szelete és mind kevésbé hiszik, hogy bármi is változhat. Pedig a társadalom lehet most a miniszterelnök legfőbb szövetségese. Elképzeléseinek megvalósítása jelentős mértékben múlhat azon, hogy maga mögé tudja-e állítani a közvéleményt. Annak nyomása ugyanis hathat – ha szükséges – a parlamentben ülőkre is. Vagyis kölcsönösen megmutathatják, hogy van és működik is a népképviselet. Gyurcsány Ferenc hétfői bejelentésével újra jelezte, hogy egyenes vonalban halad, s igyekszik teljesíteni a maga elé tűzött célokat. Nemsokára azt is meglátja, mennek-e még vele, vagy már csak egyedül rohan előre.
(Népszava, 2007. október 3.)