Nem a jóléti kiadások költségvetése lesz a jövő évi: a fogyasztás szerkezete és az infláció miatt a legrosszabbul a nyugdíjasok és a nagycsaládosok fognak járni 2008-ban is. Bár a családi pótlékok és a gyermekeknek járó juttatások emelkednek, ezek mértéke nem fedezi az árnövekedések miatti többletkiadásokat. Jövőre havonta mindössze 500 forinttal emelkedik egy gyermek esetében a családi pótlék, míg két gyermek esetében 600 forinttal. Morvayné Bajai Zsuzsanna, a Nagycsaládosok Országos Szövetségének (NOE) elnökhelyettese lapunknak elmondta: a harmadik gyermek után járó pótlék csak hét százalékkal növekszik, amely nem éri el a többgyerekes családok fogyasztói kosarának pénzromlási ütemét. A veszteségek abból fakadnak, hogy a családi kassza legnagyobb részét felemésztő rezsiköltség, illetve az élelmiszerek drágulása 10-től 50 százalékig terjed az idén, jövőre pedig szintén két számjegyű százalékos drágulásra lehet számítani több jelentős tétel – energiaárak, vízdíj – esetében is.
A rászorultsági alap jelenleg havi 27 130 forint jövedelem fejenként, amely még a törvényben meghatározott minimumot sem éri el – fogalmazott a NOE elnökhelyettese, aki hangsúlyozta: a házasságban élők csak ez alatt a jövedelem alatt jogosultak rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre. Ezek a családok évente kétszer ötezer forintos támogatást vehetnek igénybe a tankönyv és ebédkedvezmények mellett. – A létminimum most 65 ezer forint, azonban az első gyermeknél ez az összeg már csak 45 ezer forint, a második esetében 32 500 forint, de még ezt sem éri el a sok gyermeket nevelők 75–80 százaléka – tette hozzá Morvayné.
– A szociális érzéketlenség költségvetése a 2008-as büdzsé – jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke tegnapi sajtótájékoztatóján, ahol hangsúlyozta: a pénzügyminiszter állításaival szemben a 2008-as büdzsében egyetlen intézkedés sincs, amely megállítaná a magyar társadalmat jellemző szociális válságot. – Várhatóan 50–100 százalékkal emelkednek a vízdíjak, átlagosan 15 százalékos lesz a gázáremelkedés, az energiaárakat tekintve pedig 30 százalékos növekedés valószínűsíthető – hangsúlyozta az alelnök. Hozzátette: a nyugdíjasokat 8 százalékos veszteség éri a következő évben. Varga elmondta, a korábban ígért adócsökkentés helyett adóemelés várható 2008-ban, ugyanis a tervezett költségvetés bevételi oldalán 10 százalékkal emelkednek az adóbevételek, és mind a vállalkozások, mind a lakosság adóterhei növekednek.
Szabó Anna
Karácsony szabotálja a közgyűlési döntéseket
