„Szavazatszerzésre és meggazdagodásra törekszik Gyurcsány”

Az MSZP társadalompolitikai tagozatának tiszteletbeli elnöke szerint a kormány azért hangoztatja folyamatosan szociális érzékenységét, hogy nyílt társadalmi konfliktusok nélkül nyithassa meg az utat a globális tőke előtt. Gazsó Ferenc szerint ezzel a szocialista képviselők többsége is tisztában van, de amikor döntést kell hoznia, a pártoligarcha mögé áll. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület XIII. Polgári Gondoláján Járai Zsigmond volt jegybankelnök arról beszélt: a Gyurcsány-kormány két dologra törekszik, szavazatszerzésre és a tűzhöz közel ülők gazdagodására.

MNO
2007. 10. 07. 12:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Járai hivatali idejéből felidézte: Medgyessy elmondta neki, hogy elment az államkincstárba ahol állítása szerint azt mondták, hogy 4,9 százalék lesz a GDP-arányos államháztartási hiány.

– Mi 6 fölöttit mondtunk, ez volt az első ilyen nagy vita – mondta az MNB volt elnöke. Majd elmentem az államkincstárba és megkérdeztem a volt kollégáimat, hogy tényleg azt mondtátok a miniszterelnöknek, hogy 4,9 lesz? Elmondásuk szerint ők 4,9 százalékot mondtak – számolt be a történtekről Járai Zsigmond.

Hivatali éveinek történeteivel szemléltette a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, hogy szerinte az MSZP SZDSZ-koalíciót csak a hatalom megtartása és – ahogy Járai Zsigmond fogalmazott – a tűzhöz közel ülők gazdagodása érdekli. A volt jegybankelnök szerint a második Gyurcsány-kormány kizárólag ott akar privatizálni, ahol arra nem lenne szükség, így az egészségügyben és az oktatásban. Megismételte, hogy az eladósodott Magyarországon a bürokrácia tovább nehezíti a vállalkozások működését, a szociális ellátórendszer pedig szerinte kifejezetten ösztönzi a munkakerülést.

Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke elmondta, nem jó a reform, mert tehetségtelen és hozzá nem értő társaság csinálja, ez világosan látszik. Nem vonják be a társadalom széles rétegeit.

–Egészségügyi reformot csak orvosokkal lehet közösen csinálni. Oktatási reformot csak pedagógusokkal és hozzáértőkkel, de gazdasági reformot is csak olyan szakértőkkel lehet csinálni, akik ismerik más országok tapasztalatait. De a kormány nem ezt csinálja, tehát van néhány ember, aki kitalálja, hogy mit kellene csinálni, azonban a valóság ismerete nélkül – tette hozzá Járai.

Az MSZP társadalompolitikai tagozatának tiszteletbeli elnöke szerint, a kormány azért hangoztatja folyamatosan szociális érzékenységét, hogy nyílt társadalmi konfliktusok nélkül nyithassa meg az utat a globális tőke előtt. Gazsó Ferenc szerint a szocialista képviselők többsége ezzel – hozzá hasonlóan – tisztában van. Az Egészségügyben és a Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Cser Ágnes pedig arról beszélt, hogy a nyereségérdekelt egészségbiztosítással veszélybe került az egészségügyi közvagyon.

(HírTV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.