radiobras.gov.br – Brazília
Az állami egységes egészségügyi rendszerben (SUS) dolgozó brazil orvosok pénteken tiltakozó akciót jelentettek be november 21-re, és megkezdték a sztrájk előkészületeit az egész országban. Az akcióval nemcsak az állam, hanem a lakosság figyelmét is fel akarják hívni, milyen körülmények között kénytelenek dolgozni. A megmozdulás néhány kiváltó oka: az intézmények elégtelen infrastruktúrája, az alacsony bérek, utóbbi körülmény miatt az orvosok kénytelenek két vagy több állást is vállalni, ennek következtében csökken a betegek ellátásának színvonala is.
lavanguardia.es – Spanyolország
A katalán országrész legolvasottabb lapja is beszámolt egy újabb vasárnapi, madridi szélsőjobboldali gyűlésről. A megjelentek két régi eseményről emlékeznek meg: az elnök-diktátor, Francisco Franco tábornok halálának 32., illetve José Antonio de Primo de Rivera, a Spanyol Falange (FE) alapítója kivégzésének 71. évfordulójáról – mindketten ugyanazon a napon haltak meg: az előbbi 1975-ben, az utóbbi 1936. november 20-án. A résztvevők elutasították a madridi alsóházban két hete megszavazott történelmi emlékezet törvényét. (Az említett törvény értelmében nem lehet politikai megemlékezéseket tartani az Elesettek völgyében, ahol Franco és a Falange alapítójának sírja is található. – szerk.) Az egyik szónok, Miguel Menéndez Pinar bírálta mind a jobboldali spanyol Néppártot (PP), mind a spanyol királyt, akit trónbitorlónak nevezett. Egy másik felszólaló hősnek nevezte azt a hivatásos katonát, aki éppen egy hete szúrt szíven egy 16 éves, antifasiszta fiatalt: előbbinek szerinte kitüntetés jár, bár hozzátette, hogy az igazságszolgáltatás dolga, hogy eldöntse, túllépte-e az önvédelem jogos határát.
elmundo.es
A legnagyobb példányszámú spanyol jobboldali napilap, az El Mundo vasárnap összefoglalta Mariano Rajoynak, a spanyol Néppárt elnökének beszédével záruló, háromnapos politikai konferenciát, amelyben a pártelnök megígérte, hogy ha megnyeri a jövő év március 9-i általános választásokat, a demokrácia legnagyobb adóreformját hajtja végre. Ennek részeként eltörli annak a mintegy hétmillió főnek a személyi jövedelemadóját, aki évi 16 ezer eurónál kevesebbet keres.
Egészségügy: szerdán Brazíliában is sztrájkolnak
Tiltakozó akciót jelentettek be november 21-re a brazil orvosok. Mind a középjobb spanyol Néppártot (PP), mind az uralkodót támadta a vasárnapi, szélsőjobboldali gyűlés egyik szónoka Madridban. Eltörölné az alacsony jövedelműek személyi jövedelemadóját a Néppárt elnöke.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!