Elődeink azonban nem érték be ennyivel, hiszen a jövőt és a termékenységet is meg akarták tudni, sőt befolyásolni is szerették volna azt. Ez volt a lucázás szokása. A fehér lepelbe öltözött lányok ilyenkor házakhoz mentek, ahol általában különböző jókívánságokat tartalmazó mondókákkal (Luca, Luca kitty-kotty, tojjanak a tiktok!) a tyúkok szaporulatára akartak hatni. Máshol ilyenkor a gyerekeket ijesztgették. A legények pedig a lányos házakhoz jártak, s ott hasonló mondókákat mondtak. A jókívánságokért cserébe pedig tojást kaptak ajándékba.
Száz búzamagot ha elvetsz...
A hagyományok szerint Luca napján tilos dolgozniuk a nőknek, ugyanis ezen a napon mindenhol boszorkányok leselkednek rájuk, és ki tudja, mi történik, vagy milyen csalafintaságra veszik rá a munkán ért asszonyokat.
A következő év anyagi helyzetére is tudnak azok következtetni, akik száz szem búzamagot elültetnek egy tálba, és karácsonykor megnézik, mennyi zöldült ki belőlük.
Tilos ezen a napon a nőknek varrni is, mert a hiedelem szerint akkor Luca bevarrja a tyúkok hátsóját. Főzniük pedig egyes helyeken azért nem szabad, mert akkor egész évben kender lesz az agyuk helyén.
A kíváncsiak megtudhatják, milyen lesz az időjárás és mennyi csapadékra számíthatnak, ha megfigyelik, hogy a mai naptól kezdve milyen idő lesz a következő tizenkét napban. Minden egyes nap egy hónap időjárását jelzi a hiedelmek szerint előre.
(jelesnapok.hu, MNO)
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!