Minden spanyol sajtótermék tudósít a most is tartó eseményről, amit a függetlenségpárti Platform a Döntési Jogért nevű szervezet felhívására hirdettek meg. A tiltakozást több mint 200 intézmény és 30 politikai szervezet támogatja, köztük négy parlamenti párt is. Mònica Sabata, a platform szóvivőnője még nem tudta megmondani, mennyien jelentek meg, de reméli, hogy most is lesznek legalább annyian, mint 2006 februárjában, amikor több mint egymillióan (a helyi rendőrség szerint viszont csak 125 ezren) tiltakoztak, most a tömeg a „Nemzet vagyunk, azt mondjuk, elegünk van és jogunk van dönteni” felirat mögött vonul.
A tüntetők azért jelentek meg ilyen nagy számban, mert így szeretnék kifejezni, hogy elégedetlenek a nyár óta egyre gyakoribb közlekedési káoszokkal és áramellátási zavarokkal. A katalán nacionalistákhoz közeli Avuí (Ma) című lap szerint a tüntetésen megjelent több politikus, pártelnök és jeles személyiség is, például a kereszténydemokrata Jordi Pujol, a katalán országrészt 23 éven át, 2003-ig irányító, tekintélyes tartományelnök. A spanyol jobboldali elmundo.es tudósítója felfedezte a vonulók között a Barcelona elnökét, Joan Laportát is, aki a ma esti városi derby, a Barça-Espanyol meccs előtt látogatott el a tüntetésre.
Tízezrek tüntetnek Barcelonában
Barcelonában késő délután legalább több tízezer személy részvételével kezdtek tüntetést, hogy döntési jogot követeljenek a spanyol országrész számára az infrastrukturális befektetésekben.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!