Grosics Gyula Fradi-címeres melegítőben nyilatkozott kedden a médiának, és elmondta, alig várja, hogy játékengedélyt kapjon.
„Teljesen szabályos igazolás történt” – jegyezte meg az egykori futballista.
Grosics Gyula február 4-én töltötte be 82. életévét, a zöld-fehér klub akkor szerződtette. Ennek előzménye, hogy 1962-ben azért vonult vissza, mert nem engedték, hogy a Ferencvároshoz kerüljön. Ez volt negyvenhat év elteltével teljesült.
„A születésnapomra egyáltalán nem emlékszem, öt nap teljesen kiesett az életemből. Nem voltam kómában, de nem is voltam észnél” – mondta Grosics.
A legendás labdarúgó január 24-én került kórházba, miután kilyukadt a tüdeje. Ezért életmentő műtéten esett át.
„Az erős köhögési rohamok miatt szakadt fel a tüdeje. Ebben a korban ugyanis már kevésbé rugalmas az emberek tüdeje. Grosics Gyula túl sokáig »hősködött« otthon, hosszú ideig nem akart bejönni a kórházba” – állította dr. Pénzes István professzor, a sportember kezelőorvosa.
Grosics Gyulát jövő héten konzultációra várják.
„Most már érzem az ételek ízét, de tudom, hogy vissza kell nyernem a korábbi testsúlyomat. Talán az otthoni koszt javít a helyzeten” – jegyezte meg a legenda.
Grosics Gyula jó kedélyű volt a médiabeszélgetés során, és még „célokat” is megfogalmazott önmaga számára.
„Szeretném megélni azt, amire most egy egész nép, ország vágyik” – jegyezte meg.
(NSO)
Fontos bejelentéseket tesz a kormány – kövesse nálunk élőben! + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!