A két ország közös érdeke az, hogy a nyugat-balkáni térség békés, stabil régió maradjon, ne engedjék meg, hogy az Európai Unió figyelme erről a régióról Koszovó függetlenné válása után elterelődjön – jelentette ki Szófiában Sólyom László. A köztársasági elnök kedd délelőtt érkezett kétnapos hivatalos állami látogatásra Bulgáriába.
Az államfő újságíróknak azt mondta, barátságos hangvételű tanácskozást folytatott a bolgár államelnökkel, a miniszterelnökkel és a nemzetgyűlés elnökével is.
A köztársasági elnök újból kijelentette: mind a két ország szorgalmazni fogja, hogy az EU egységes álláspontot alakítson ki Koszovó ügyében. Közölte: mind neki, mind a bolgár államfőnek örömére szolgál, hogy Borisz Tadics nyerte Szerbiában az elnökválasztást. Győzelmében a vajdasági magyaroknak „oroszlánrészük” volt – tette hozzá.
Azt is hangsúlyozta, hogy Bulgária mint új uniós tagállam számít hazánkra. Megjegyezte: Bulgária és Magyarország érdekelt a mezőgazdasági együttműködésben és az unió agrártámogatási rendszerének fenntartásában. – Mint két bortermelő országnak, azonosak az érdekeink abban, hogy az EU-korlátozások ne érintsék hátrányosan a mezőgazdaságot – fűzte hozzá. Hangsúlyozta, hogy a bolgár államfővel tárgyaltak a közös energiapolitika kialakításának szükségességéről is.
Elmondta azt is, hogy Magyarország a hetedik legnagyobb beruházó Bulgáriában. A magyar turisták is kezdenek visszatérni az országba. Külön kiemelte, hogy a bolgárok „szinte megható gondoskodással és kitartással” ápolják a magyar történelmi helyeket. Hangsúlyozta, hogy a két ország között meg kellene újítani a kulturális megállapodást, és örömét fejezte ki, hogy az öt éve elkészült, de anyagi okokból eddig kiadatlan bolgár–magyar nagyszótár megjelenhet.
Puskás, a közös szál
Sólyom László köztársasági elnök bolgár kollégájával előbb az ismeretlen katona emlékművét koszorúzta meg a Szent Alexander téren, majd megbeszélést folytatott Georgij Parvanovval, aki egyébként focirajongóként nagy tisztelője Puskás Ferencnek. A nagy futball-legenda azonban nem az egyetlen közös pont volt a magyar–bolgár kapcsolatokban. Sólyom László az 1956-ról megjelent bolgár antológia szerzőivel és bolgár ’56-osokkal is találkozik ma este, holnap pedig a Kossuth Lajos-múzeumot látogatja meg.
(MTI, Magyar Rádió)
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!