Kerékbilincs, „lopóautó”, kék lámpa: út a városi rendőrség felé

A városi rendőrség irányába vezető újabb lépés az a Fővárosi Önkormányzat által kezdeményezett törvénymódosítás, amelynek elfogadásával a jövő évtől tovább növekednének a közterület-felügyelők jogosítványai, s egyebek közt elszállíttathatnák a tilosban parkoló autókat – nyilatkozta Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának elnöke csütörtökön.

MNO
2008. 03. 20. 12:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szocialista politikus a Fővárosi Közterület-felügyelet 25 éves fennállása alkalmából aznap tartott szakmai konferencia kapcsán elmondta: a szervezet életében mérföldkőnek tekinthető az az 1999-es törvény, amellyel megkezdődhetett az egységes fővárosi rendészeti hatóság kialakításához vezető folyamat. Danielisz tájékoztatása szerint az általa kezdeményezett, majd az önkormányzat által felkarolt törvénymódosítási javaslat azt célozza, hogy az önkormányzatok nagyobb hatáskört kaphassanak a közterületi rend fenntartásában. A közterület-felügyelők munkájának hatékonysága, szakszerűsége növekedhetne azzal, ha eszköztáruk bővülne. A kerékbilincselési feladatok után megkapnák a gépkocsik elszállításának és a kék lámpa használatának lehetőségét is – tette hozzá. Az elnök hangsúlyozta, törvényi garanciái vannak és lennének ezután is annak, hogy a közterület-felügyelők jogszerűen intézkedhessenek.

Példaként említette: ahogy most sem, úgy a jövőben sem lehetne kerékbilincset rakni egy autóra azért, ha valaki nem fizet parkolási díjat. Véleménye szerint a törvényi szabályozás ma elég tágan fogalmaz, amikor arról szól, hogy a szabálytalanul parkoló autókat el lehet szállítani. Danielisz Béla úgy látja, hogy a Fővárosi Önkormányzat rendeletében ezzel a lehetőséggel akkor kellene élni, amikor egy jármű súlyosan gátolja a közlekedést, a város működését. Így például, ha valaki másodiknak vagy harmadiknak parkol az úttesten, netán elállja egy közszolgáltató cég bejáratát, vagy akadályozza a tömegközlekedést.

A politikus fontos elemként említette, hogy Budapesten csak a Fővárosi Közterület-felügyelet kapna jogkört a szabálytalanul parkoló autók elszállítására. A kerületi önkormányzatok által működtetett közterület-felügyeletek nem kapnának erre lehetőséget. Ezzel elkerülhetők az olyan, az elnök szerint jogszerűtlen helyzetek, mint például a VI. kerület napokban nyilvánosságra került lépése, hogy a kerékbilincsek felszerelését vállalkozásba adja. A jelenlegi szabályozás szerint magáncég nem végezhet kerékbilincselést a fővárosban. A törvénymódosítás elfogadásával viszont lehetővé válna, hogy a gépjármű elszállításába és a kerékbilincselésbe is magáncéget vonjanak be a hivatalos személy, a közterület-felügyelő segítségeként – fűzte hozzá. Danielisz Béla közölte, hogy a tilosban parkoló járművek elszállításához a Fővárosi Önkormányzat vásárolna 10-15 autót. A szállításba esetleg bevonhatnák az önkormányzat Parking Kft.-jét. Elmondta azt is, hogy egy három évvel korábbi számítás alapján 15 ezer forintot kellene fizetni azért, hogy valaki kiválthassa elszállított autóját.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.