Schuster törheti a fejét a hiányzók miatt

Bernd Schuster a Real Madrid vezetőedzője nincs könnyű helyzetben, rövid időn belül ugyanis két támadója dőlt ki a sorból sérülés miatt. Ruud van Nistelrooy bokáját a műteni kell, Raúl pedig izomhúzódást szenvedett.

MNO
2008. 03. 19. 14:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kettejük közül Nistelrooy esete a súlyosabb, akit hazájában, Amszterdamban operálnak. A csatárnak lehet, hogy a teljes hátralévő szezont ki kell hagynia szerdai bokaműtétje után.

A holland támadó még február 2-án szenvedett sérülést az Almería elleni spanyol bajnoki összecsapáson, de ezt követően pihenő helyett még játszott három meccset. Ez nem tett jót sérült lábának, és odáig vezetett, hogy szükségessé vált a műtét, aminek következtében akár a teljes hátralévő szezont is kihagyhatja.

Raúl szerdán reggel jelezte, hogy képtelen részt venni a királyiak edzésén a bal lábában érzett izomfájdalom miatt. A csapatkapitány útja a pálya helyett az edzőterembe vezetett, ahol erőnléti gyakorlatokat végzett.

Sérülése nem tűnik súlyosnak (kezdetben Nistelrooyé sem tűnt annak…), ezért a hírek szerint hétvégén már pályára léphet a Valencia elleni bajnokin.

A két csatár hosszabb kiesése érzékenyen érinthetné Bernd Schuster együttesét, ketten együtt ugyanis 25 gólt termeltek a bajnokságban (Raúl 13-at, Nistelrooy 12-t).

Csak, hogy valami jó hírrel is szolgáljunk a Real Madrid szurkolóinak: Arjen Robben a vártnál gyorsabban gyógyul a Recreativo Huelva ellen, március 2-án elszenvedett sérüléséből, és a héten már teljes értékű edzésmunkát végezhet.

(NSO)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.