Sólyom felemlegette a szemétégetőt és a lezárt utakat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nagyon fontos, hogy az Európai Unió reformszerződése nemcsak az intézményi átalakítást szolgálja, hanem értékeket is leszögez - jelentette ki a nyolc EU-állam elnökeinek grazi találkozóján Sólyom László. Sólyom az osztrák elnöknek felvetette a Rába habzását, a határra tervezett szemétégetőt és az osztrákok által lezárt utakat is

MNO
2008. 04. 29. 19:45

"Szóvá tettem azt a nálunk nagy vihart kavart ügyet is, hogy osztrák részről lezárnak a forgalom elől olyan utakat, amelyeken eddig át lehetett menni" – közölte a magyar elnök. Megjegyezte, hogy egyrészt a bécsi nagykövetség szervezésében az érintette települések polgármesteri megtárgyalják a kialakult helyzetet, másrészt – ha szükség van rá – magasabb szinten is foglalkozhatnak a témával.

Elmondta még, hogy a nap folyamán találkozott Magyarország stájerországi tiszteletbeli konzuljával, aki nagyon sok tesz a magyar érdekek képviseletéért. Sólyom László kétnapos eszmecserén vesz részt a stájerországi székvárosban, amelynek házigazdája Heinz Fischer. Rajtuk kívül Horst Köhler német, Aníbal Cavaco Silva portugál, Tarja Halonen finn, Giorgio Napolitano olasz, Valdis Zatlers lett és Lech Kaczynski lengyel államfő van jelen a fórumon. (mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.