Szájer: A kordonbontás egyik legfontosabb eredménye a demokrácia győzelme

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szájer József szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) közelmúltban meghozott döntése igazolta, hogy a Fidesznek igaza volt, amikor vállalta a kockázatot, és lebontotta a kordont a Kossuth téren, majd ezt követően az érintett képviselők lemondtak képviselői mentelmi jogukról; erről a párt európai parlamenti (EP) képviselője vasárnap beszélt a 2007-es kordonbontás helyszínén, Budapesten a Kossuth téren.

MNO
2008. 05. 18. 18:36

Nem volt szükség büntetés kiszabására

A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerint a Kossuth téri kordont tavaly elbontó fideszes képviselők cselekedete "oly csekély fokban veszélyes a társadalomra", hogy emiatt nem volt szükség büntetés kiszabására. A bíróság erre hivatkozva szüntette meg a képviselőkkel szembe garázdaság és rendzavarás miatt indult eljárást; erről a Fővárosi Bíróság csütörtökön tájékoztatta közleményben az MTI-t. A Fidesz országgyűlési és európai parlamenti képviselői tavaly február 2-án bontották le a Kossuth teret övező kordont, ezután három nappal a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) feljelentést tett Orbán Viktor pártelnök és 79 társa ellen rendzavarás és garázdaság szabálysértése miatt. A PKKB április 26-án hozott végzést a kordonbontó képviselők ügyében és megszüntette az eljárást. A megszüntető végzés jogerős.

MTI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.