Szakszervezetek: ünnep aggályokkal és régi követelésekkel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Négy szakszervezeti tömörülés – az MSZOSZ, az Autonómok, továbbá a SZEF és az ÉSZT – a többéves hagyományok szerint az idén is együtt ünnepli május 1-jét Budapesten, a Városligetben, követve ezzel a rendszerváltás után kialakult szokásokat. Ugyanakkor a Liga szerint nincs mit ünnepelni, míg a Munkástanácsok központi ünnepet nem szervez, és nem tud együttműködni a 4 szakszervezeti tömörüléssel, azok kirekesztő politikája miatt.

MNO
2008. 05. 01. 8:25

Munkástanácsok: kirekesztőkkel nem lehet ünnepelni

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy az általa képviselt szervezet nem tud olyan érdekképviseletekkel együttműködni, amelyek kirekesztő politikát folytatnak. Szerinte ugyanis mind az MSZOSZ, mind az Autonómok, mind a SZEF, mind pedig az ÉSZT kijelentette, hogy a Munkástanácsokkal nem működik együtt a társadalom megerősítését szolgáló pénzalapok felhasználásában. Emellett sérelmezte azt is, hogy a társadalombiztosítás „megmentéséért” szervezett akcióban az említett szakszervezeti konföderációk nem működtek együtt a Munkástanácsokkal. Ugyanakkor arról beszélt: május 1. baloldali értékeit elismerik, bár a Munkástanácsok keresztény alapon áll, és csak regionális ünnepségeket szerveznek ezen a napon.

ÉSZT: összejövünk, beszélgetünk

Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezetek Tömörülésének (ÉSZT) vezetője azt hangoztatta, hogy május 1. legnagyobb jelentősége abban áll, hogy az emberek összejönnek, megismerhetik egymás gondjait, és rájöhetnek arra, hogy a legtöbb munkavállaló azonos problémákkal küzd. Kuti László úgy vélte, ezért az összefogásnak van a legnagyobb jelentősége, és úgy gondolta, hogy mind a Liga Szakszervezetekkel, mind pedig a Munkástanácsokkal a mindennapokban együttműködik a többi szakszervezet, és hogy ki, hogyan ünnepel, ezért már nem is olyan fontos.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.