clarin.com.ar – Argentína, elpais.es – Spanyolország
Az argentin Clarín rövid hírt adott a nicaraguai belpolitikai helyzet új fejleményéről. Azért érték bírálatok kormányzó pártot, a baloldali Nemzeti Felszabadító Sandinista Frontot (FSLN), amiért nyomására a választási bíróság szerdán megvonta a működési lehetőséget két ellenzéki párttól a novemberi helyhatósági választások előtt. Ezért az egyik kárvallott párt, az FSLN-ből kivált és csalódott egykori gerillák alakulata, a Megújult Sandinista Mozgalom (MRS) vezetője egyenesen felszólította híveit, hogy „lázadjanak fel Daniel Ortega elnök diktatúrája ellen”. A most már nem jogi személyiségnek számító párt alapítója, DORA María Téllez már nyolcadik napja éhségsztrájkol, és már több száz követője csatlakozott hozzá. A szintén ellenzéki Konzervatív Párt ugyancsak nem indulhat az őszi helyhatósági választásokon. A spanyol El País azt emelte ki, hogy a 2006 őszén másodszor is megválasztott Ortega alkut kötött a szintén meghasonlott liberális párt egyik szárnyával, és parlamenti többségük birtokában felosztották egymás között a kormányposztokat, majd módosították az alkotmányt is.
portugadliario.iol.pt – Portugália
Pinto Monteiro legfőbb ügyész aggódik az iskolákban tapasztalt erőszakjelenségek miatt: a parlamentben számol be a jövő héten vizsgálatainak eredményéről és javaslatairól. Közölte: bizonyítani tudja, hogy vannak fegyverrel iskolába járó diákok. A legfőbb ügyész szerint nem egy esetben az iskolai erőszak súlyosabb bűncselekményekhez vezető tevékenységek csírája. Javasolta, hogy erősítsék meg a tanárok tekintélyét, és az iskolai vezetés szervezetei kapjanak nagyobb beleszólást az iskolán belül történt tiltott tevékenységek megítélésébe.
Fegyverrel az iskolába
A Megújult Sandinista Mozgalom (MRS) vezetője felszólította híveit: „lázadjanak fel Daniel Ortega elnök diktatúrája ellen”. A portugál legfőbb ügyész a terjedő iskolai erőszakról számol be a parlament jövő heti ülésén.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!