– A darab az 1940-es évek Párizsában játszódik. Mennyire táplálkozik az előadás a korabeli évek zene- és tánckultúrájából?
– Zeneileg egy picit. Van egy pár szám a darabban, ami a negyvenes évekből való. Összességében elvonatkoztattam a tértől és az időtől is. A díszlet nem korabeli, hanem egy átlátszó üvegasztal, így a fényhatások remekül tudnak érvényesülni.
– Miért akartál a kortól elvonatkoztatni?
– Jó kérdés. Azért, mert Beauvoir-nak az élete valahol minden nőnek az élete. Minden nő megél katarzisokat, és sokszor válaszút elé kerül, amikor el kell döntenie, hogy az értelmet vagy az érzelmet választja-e. A darab nincs korhoz és nemhez kötve, így a néző problémamentesen bele tudja helyezni magát a darabba, még a férfiak is. A problémák és az emberek mindig ugyanazok, csak más térben és időben vagyunk. Az ember mindig is ember marad.
– Mi jellemzi a te munkáidat?
– Mindenképpen a tánc van előtérben. Nagyon megtáncoltatom a táncosaimat. Fontos számomra, hogy akik megjelennek a színpadon, esztétikus megjelenést sugározzanak. A darabjaimmal az a célom, hogy a néző feltöltődjön, és elgondolkozzon azon, amit látott. A darab végén nem szeretném, ha hiányérzettel, ürességgel távozna a közönség, ellenkezőleg, inkább valamifajta megértéssel.
– Tudjuk, hogy Beauvoir egzisztencialista volt. Van korreláció az egzisztencializmus és a tánc között?
– Mindenképpen. Egy táncosnak nagyon komoly felelősséget kell vállalni a testéért. Az egzisztencializmus ugyanolyan fontosnak tartja a felelősségtudatot, mint a létezést. A tánc alapja a mozgás, tehát maga a létezés. Azáltal, hogy a táncos mozog, újabb energiákat szabadít fel, ami hatással van táncpartnerére, így újabb mozdulatok jönnek létre.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!