A konzervatív berlini hetilapban Vida Péter Kapcsolatmentes egymás mellett élés című riportjában a német publikum előtt ismerteti az erdélyi magyarság és különösen a székelység helyzetét.
Szólnak a harangok, megáll a forgalom, az emberek vigyázzba vágják magukat. Trianon évfordulójára az emberek ugyanúgy emlékeznek ma, mint 1920-ban. A Magyar Királyság hatalmas veszteségeiből mégis a legfájdalmasabb egész Erdély elveszítése. Erdély egész ezeresztendős történelmében a magyarok nyelvi bölcsője és kulturális központja volt.
Az erdélyi magyarok – így tanítják máig az iskolákban – számítanak a legmagyarabbnak. Ezért maradtak meg még mindig 1,5 milliónyian Romániában. Az önkormányzati választások világosan etnikai alapon zajlottak, a Székelyföldön csak félszívvel kampányoltak román voksokért, hiszen román szavakat ott alig lehet hallani.
A gyerekek magyar iskolába járnak, a románt csak mint idegen nyelv tanulják. Már az első székely faluban látható, hogy a helyiek ezt normális állapotnak tekintik. Így volt ez, így is marad. Az 1000 lakosú kis falu közösségi házában kopottan, de büszkén áll a magyar zászló. Arra a kérdésre, hogy mekkora a románok aránya a faluban, hitetlenkedő pillantás a válasz. Itt csak magyarok laknak – hangzik régies tájszólásban a válasz.
Az emberek szinte semmit sem várnak Bukaresttől. „Sok rendőrt küldenek odaátról” – mondja egy idősebb hölgy Bögözön. Az „odaát” alatt a Kárpátokon túl fekvő területeket, az egykor külföldnek számító Romániát értette. „De pénzt utakra, csatornázásra vagy közösségi házakra alig kapunk” – panaszolja. Feltűnő, hogy egész térségek ugyanúgy néznek ki, mint kilencven évvel ezelőtt. De mindenütt a póznákon román zászlók lógnak. „Igen, ki kell tűzni ezeket. Ezzel kívánják nekünk megmutatni, hogy ki az úr a házban” – dörmögi egy fiatal székelyudvarhelyi pincér.
A kommunista időszak elnyomásáról, mint Ceausescu idején, már nem lehet beszélni. A templomokat szabad restaurálni, magyarul miséznek a katolikus templomokban. S a fiatalabbak sem panaszkodhatnak, az oktatást anyanyelvükön, magyarul tartják. Az RMDSZ tagja a kormánynak, s Markó Béla miniszterelnök-helyettes. Ennek ellenére az ember érzi, Romániát nem tekintik hazájuknak. Itt ezer méter magasan is hallható az autonómia követelése.
Az RMDSZ-nek a jövőben össze kell magát szednie, ha meg kívánja őrizni a magyar kisebbség egyedüli képviseletét. Új magyar párt alakult Magyar Polgári Párt névvel. Első próbálkozásra számos önkormányzati képviselői helyet, sőt tucatnyi polgármesteri posztot is megszerzett az MPP, közte a jelképesnek számító legkeletibb magyar város, Kézdivásárhely első emberének pozícióját is.
Koszovó Szerbiától történő elszakadásával növekedett a feszültség Erdélyben. Miközben Magyarország az új balkáni államot gyorsan elismerte, Románia határozottan ellenezte ezt, mert attól tartott: ez megerősíti a magyar kisebbség állítólagos elszakadási tevékenységét. A legutóbbi nemzeti ünnep alkalmával egy magyar fiatalt Kolozsváron két román megvert, mert egy piros-fehér-zöld kitűzőt viselt. Különösen világos ez a konfliktus Marosvásárhelyen, ahol a város majdnem fele magyar nemzetiségű.
A nagyvárosokban folyamatosan csökken a magyarok aránya. Politikai értelemben azonban még strukturális többséggel rendelkeznek. Hogy ezt megtörjék, a román pártok átlépve az ideológiai korlátokat, megállapodtak egy közös polgármesterjelöltben, hogy amint az négy éve történt, ismét elüssék a magyarokat a győzelemtől. Tényleg 52 százalékkal győztek a románok, de a magyar jelölt – aki vidékfejlesztési miniszter Bukarestben – megtámadta a voksolás eredményességét.
Forronganak az érzelmek a politikai értelemben ostromlott városban. Számos választási szabálytalanságot, a szavazólapok eltűnését jelentették. Az RMDSZ a választási forduló érvénytelenítését követeli. De ilyen vitáktól csak kevesen hagyják magukat félrevezettetni. A legtöbben a békés egymás mellett élésben bíznak. S ez szükséges is lesz, hiszen Bukarest máig nem adta fel a központilag irányított betelepítési programját.
Továbbra is arra ösztönzi a román családokat, hogy Erdély szívébe költözzenek, hogy ezzel csendben és lopakodva asszimilálják a magyarokat. De egyelőre a helyzet még nem olyan súlyos. A magyar nemzeti ünnepeket itt is megülik, mint a határon túl. Ismét zúgnak a harangok, az emberek a piactéren vigyázzba állnak – de most már nem szomorú gondolatokkal. A magyar himnuszt éneklik – ez az ünnep napja.
Forrás: Junge Freiheit (jungefreiheit.de)
origo.hu
Bayer Zsolt: Magyar Brian élete
