Wagner Péter az „emlékezéskultúra” hiányára vezeti vissza azt, hogy egyik közjogi méltóság sem jelent meg személyesen az elhunyt katonák hazahozatalakor. Az is érdekes, hogy szinte semmilyen módon nem fejeződött ki a társadalom szolidaritása az elhunytak és a honvédség felé – mondta. A nemzetközi tapasztalatok szerint az első ilyen halálos áldozatok esetén nagyobb a megdöbbenés és az együttérzés, azonban ahogy következtek a további katonai balesetek, úgy a társadalom egyre inkább megszokta az ilyen híreket. Szerinte a honvédelmi tárcának sokkal nyitottabban kellene kezelnie a külföldi missziók történéseit, mert a lakosság alultájékozott, sokan nem tudják, mi történik Afganisztánban.
Mint mondta, erről a média munkatársai is tehetnek, akik csak akkor tudósítanak, ha súlyos baleset vagy botrány történik egy ilyen külföldi misszióban. Véleménye szerint állandó tudósítókat kellene küldeni abba a tartományba, ahol a magyar katonák állomásoznak.
Azonnal megsemmisíteni
Az MTI-nek nyilatkozó Turai Lajos tűzszerész szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy gyakorlatilag nem létezik két egyforma házilag készített robbanóeszköz, az ilyen szerkezeteket inkább jobb azonnal megsemmisíteni, mint nekiállni a hatástalanításuknak. Turai Lajos – aki több mint húsz évet dolgozott rendőrségi tűzszerészként, most pedig bombabiztonsági tréningeket is tart – úgy vélekedett: Afganisztánban nem kellett volna közelről vizsgálni a megtalált robbanóeszközt, hanem a rendelkezésükre álló távirányítható robot segítségével egy robbanótöltetet kellett volna elhelyezni rajta, majd felrobbantani.
Mint mondta, természetesen a két halálos baleset beszédtéma a rendőrségi tűzszerészek között is, és bár nem ismerik részleteiben a szituációt, nem értik, miért kellett a tűzszerészeknek közvetlenül oda menniük a robbanóeszközhöz. Mindkét esetben úton, vagy út mellett elhelyezett robbanószerkezetről volt szó, és szerintük – a környék biztosítása után – különösebb vizsgálat nélkül egyszerűen fel kellett volna robbantani az eszközöket. Turai Lajos ismertetése szerint Magyarországon minden esetben rendőrségi tűzszerészek foglalkoznak az úgynevezett improvizált bombákkal, a katonai tűzszerészek feladata elsősorban a háborús eszközök felderítése és megsemmisítése.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!