Sokaknak elegük van Faruk Senből

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Frankfurter Allgemeine Zeitung hosszú elemzésében foglalkozik azzal a kérdéssel, miért lett elege sokaknak Faruk Senből? A Die Presse felvázolja, miként ítéli meg a néppárt bázisa az osztrák kormányválságot.

2008. 07. 04. 11:18

A néppárt bázisa legszívesebben beadná a válást, és morgolódásuk már egészen Bécsig elhallatszik. Ez nagyjából úgy hangzik: ezzel a kormánnyal már nem szabad tovább provokálni az embereket. „Ez olyan, mint az együttélés a bombával” – írja le a helyzetet egy magas rangú ÖVP-funkcionárius. A hangulat sokkal robbanékonyabb, mint húsvétkor volt, s már akkor is eljutottak az SPÖ-vel a kenyértörésig. De akkor néhányan még úgy vélekedtek: „Szedjétek össze magatokat, nem leszünk hajlandóak a kampányban egyetlen cédulát sem kihordani.”

Doraja Eberle (ÖVP), a salzburgi tartományi kormány tagja szerint a pártfunkcionáriusoknak elegük van. Ő a legszívesebben azonnal igent mondana az előre hozott választásokra. Egyetlen feltételt azonban hozzáfűzött, szerinte a célokat újra kell fogalmazni, s számos meghatározó személyt ki kell cserélni. Azt ugyanakkor nem pontosította, kire gondolt.

A labda most Wilhelm Molterer ÖVP-elnöknél van. Hétfőn dönt az SPÖ-elnökség arról, hogy Gusenbauer és Faymann irányváltását követik-e? Ezután az ÖVP-nek nyilatkoznia kell.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.