elmundo.es – Spanyolország
A mérvadó lapok közül a jobboldali El Mundónak kénytelenségből ismét írnia kellett a Spanair járatainak késéseiről, ezúttal magyar vonatkozásokkal is. Az egyik utas belső értesülésre hivatkozva elmondta, hogy a múlt szerdai baleset óta a Spanair egyre több járata késik – köztük a Budapestre induló mintegy 150 utasé is –, mert most már komolyan veszik a kisebb hibák kijavítását is. Vasárnap délelőtt nagyon feszült pillanatokat éltek át az utasok a földi személyzettel folytatott vitáik során, és még a csendőrségnek is közbe kellett avatkoznia. A JK–2747-es Madrid–Budapest-járat utasai arra panaszkodtak, hogy egész reggel és délelőtt érdeklődtek a késés okáról, de mindig más indokot mondtak, és kettőkor már nyolc órát kellett várniuk gépükre, amelynek indulását ekkor 16:15-re módosították, de az utasok akkor már nem adtak hitelt a cégtől kapott újabb információnak. Ugyanezen a napon a Spanairnek még négy belföldi járata indult késéssel.
abc.es – Spanyolország
A konzervatív Abc is idézett abból az interjúból, amit a szocialista kormányfő, José Luis Rodríguez Zapatero adott a jobboldali El Mundónak a kilencedik spanyol alkotmány és a Franco-diktatúra utáni demokrácia közelgő harmincadik évfordulója alkalmából. Az interjú egyik lényeges része, hogy Zapatero szerint megérett az idő az alkotmány átdolgozására, de eddig azért nem került rá sor, mert a parlamentben egyik párt sem tudta megszerezni a bonyolult eljárás végigviteléhez szükséges többséget. De Zapatero hangsúlyozta, hogy az intézményes és jogi keret egyelőre biztosítja az ország egységét. A baloldali kormányfő szerint most az ingatlanválság köti le a kormány minden figyelmét.
correiomanha.pt – Portugália
A második legolvasottabb portugál napilap közölte, hogy az országos Mentőorvosi Intézet váratlanul leváltott vezetőségébe megdöbbentő módon egy erdőmérnököt is delegáltak azzal az indokkal, hogy biztosítja a lakosság jobb ellátását. Az INEM új vezetősége ezek szerint egy ügyvédből – annak ellenére, hogy az intézménynek már van megfelelő jogi képviselete –, egy szakorvosból, egy hivatalnokból és egy tervezési szakemberből áll. Az INEM új vezetője, Abílio Gomes is elismerte a Betegápolók Kamarai elnökének (OE), hogy a kórházba érkezés előtti kezelési szakasz megfelelő ellátásához speciálisan képzett orvosok kellenek. A lap is furcsállja, hogy miért kell külső jogászt alkalmazni, amikor a szervezetnek van jogi képviselete, és megismételte azt a korábbi bírálatot, hogy a minisztérium rendszeresen képez mentőorvosokat – összesen másfél millió euróért –, de többségüknek nem ad munkát a mentőorvoshiány ellenére.
Magyar mellékszál a Spanair-botrányban
Csak a spanyol El Mundo foglalkozott a Spanair újabb incidensével, amelynek most már kifejezetten magyar vonatkozása is van. A szintén spanyol Abc idézett a spanyol szocialista kormányfővel készített interjúból. A portugál Correio da Manhá a mentőorvosok új vezetőségéről írt, amelynek összetétele nagyon elgondolkodtató.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!